
Fotó: Biró István
Andrei Şerban kolozsvári Csehov-rendezésének magyarországi jutalmazása méltó folytatása az előadás eddigi sikerszériájának: mint ismeretes, a produkciót a Román Színházi Szövetség (UNITER) a 2007-es év legjobb előadásának ítélte, Andrei Şerbant a legjobb rendezőnek járó díjjal jutalmazta és Hatházi András Ványa-alakítása a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat érdemelte ki. Egyébként az előadás idén ősszel Budapesten, a Nemzeti Színházban és Bukarestben is látható lesz. Pálffy Tibor az Yvonne, burgundi hercegnő Bocsárdi László rendezte előadásban nyújtott kiváló alakításáért részesült a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerésben.
A legjobb új magyar drámának Térey János Asztalizene című művét választották a Színházi Kritikusok Céhének tagjai. A legjobb rendezés díját Zsótér Sándor kapta a budapesti József Attila Színházban bemutatott Az öreg hölgy látogatása című produkcióért. A legjobb zenés, szórakoztató előadásnak járó díjat a Szabadkai Népszínház Szomorú vasárnap című produkciója nyerte el, az előadást az Aradi Kamaraszínházban a romániai közönség is láthatta már. A színikritikusok az évad legjobb független színházi előadásának a KoMa Társulat Plazma című munkáját választották. A legjobb női főszereplőnek járó díjat Ladányi Andrea vehette át, a legjobb férfi főszereplő Dolmány Attila lett.
Különdíjban részesült a fővárosi Katona József Színházban futó Nótoriusok című sorozat.
A Színházi Kritikusok Céhe évről évre a tagok szavazatai alapján adományozza az előző évad produkcióinak az egyik legrangosabbnak számító szakmai elismerést.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.