Hirdetés

A honfoglalás korával ismerkednek Csíkban

Aki múltját nem ismeri, annak jövője sincs! – ezzel a mottóval szervezte meg ötödik alkalommal a Honfoglalás Kori Mesterségek Hetét a csíkszeredai Mikó-vár udvarán a csíkszéki Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nonprofit szervezet. Ma és az elmúlt két napban bárki kipróbálhatta többek között a nemezelést, kötélverést vagy éppen az íjászatot.

Forró Gyöngyvér

2010. augusztus 25., 10:402010. augusztus 25., 10:40

Bár a gazdasági válság hatására lerövidült, minőségét és gazdag programkínálatát megtartotta az idén ötödik alkalommal megszervezett, a Mikó-vár hátsó udvarán zajló, ma befejeződő Honfoglalás Kori Mesterségek Hete, amelyet a csíkszéki EMI támogatott. A háromnapos esemény célja az volt, hogy bemutassák főként a gyerekeknek, hogyan éltek őseink a honfoglalás korában, és játékos módon megismertessék velük többek között a nemezelést, a gyöngyfűzést, a róvásírást, az agyagozást vagy akár az íjászatot.

„Minden évben egyre többen és többen érdeklődnek rendezvényünk iránt, a gyerekek élvezik mindezt, hiszen részben szórakozás, részben pedig tanulás minden programunk” – magyarázta Sorbán Attila Örs, a csíkszéki EMI elnöke. Amint a szervezőktől megtudtuk, a háromnapos eseménysorozat célközönsége főként a 10 év körüli gyerekek, hiszen számukra a legérdekesebb a honfoglalás korában élő őseink felfedezetlen világa. „A résztvevők gyakorolhatták az agyagozást, a gyöngyfűzést, a nemezelést, valamint a lemezdomborítást is, amely során megtanulhatták, hogyan készültek a tarsolylemezek” – sorolta a főszervező. Az érdeklődők fegyverbemutatón is részt vehetnek, azonban a legnagyobb sikernek minden évben az íjászat örvend.

„Minden évben este későig kígyóztak a sorok az íjak mögött, minden gyerek ki akarta próbálni, és nagyon élvezték. Számunkra pedig igazi öröm látni a gyerekek érdeklődését” – mondta a csíkszéki EMI elnöke.
A programok minden délután 2 órakor kezdődtek, így ma is, és egészen este 7-8 óráig tartanak. Minden este volt mondaolvasás, ma este azonban levetítik az Ének a csodaszarvasról című filmet a Mikó-vár hátsó udvarán felállított jurtában.

A csíkszéki EMI egyelőre nem hivatalos formában működik, így nem pályázhat, azonban magánvállalkozók és egyéb támogatók segítségével ötödik alkalommal is sikerült megrendezni a Honfoglalás Kori Mesterségek Hetét Csíkszeredában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés