
Fotó: A szerző felvétele
2010. augusztus 20., 09:102010. augusztus 20., 09:10
A mostani tárlaton mintegy 25 alkotó 33 alkotása révén ismerhetik meg az érdeklődők, hogyan is látják a táborban alkotó művészek Homoród vidékét. A változatos anyagot felvonultató kiállítást Kovács Árpád művészettörténész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa mutatta be a közönségnek, mesélve a kezdetekről.
A Homoródszentmártoni Alkotótábor az 1970-es évek végén indult az akkori polgármester, Nagy Attila kezdeményezésére, és azóta minden évben összegyűl itt egy 7-8 fős csoport. A szervezők nemcsak elismert művészeket hívnak meg, hanem fiatalokat is, akiknek ez a tábor kiváló lehetőséget nyújt a tanulásra, kibontakozásra. „Az évek során számos, mára már elismert művész vett részt ezen az eseménysorozaton, akik közül néhányan már sajnos nincsenek köztünk, többen viszont mai napig aktív résztvevői a tábornak, mint például Maszelka János, Zsigmond Attila, Molnár Dénes, Major Gizella, Bordy Margit, Datu Victor, Sz. Kovács Géza, Nagy Péter, Jakabos Olisevszky Imola, Török Erzsébet, Czirjék Lajos, Kalló László és sokan mások” – emlékezett az elmúlt csaknem negyven évre Kovács Árpád. A Homoródszentmártoni Alkotótábor kezdetben a helyi önkormányzat szervezésében zajlott, 1991 óta viszont az abban az évben megalapított Homoródmente Művészetéért Alapítvány vette szárnyai alá a művésztelepet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.