Egyebek mellett ilyen relikviák láthatók a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumban tegnap megnyílt, az 1848–49-es magyar szabadságharcnak, illetve az 1849. tavaszi–nyári erdélyi polgárháborúnak Erdélyben száz év óta elõször emléket állító kiállításon. „Bár az 1849. évi erdélyi polgárháború negyvenezer áldozata okozta sebek másfél évszázad alatt sem gyógyultak be, most a 160-ik évfordulón mindenkinek egyformán kijár a tisztelet” – ajánlotta a közönség figyelmébe a tárlatot Ioan Piso múzeumigazgató. A kiállított tárgyi emlékek többsége az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az 1848-as Ereklyemúzeum gyûjteményébõl való. A június 29-éig nyitva tartó tárlaton például „Saito-Szabadság, Nemzeti Õrsereg, Egyenlõség” feliratú korabeli selyemzászló, az 1848. május 3/15-ei balázsfalvi román nemzetgyûlés korabeli lobogója, honvédfegyverek és egyenruhák, havasi román felkelõk fegyverzete és ruhája, Damjanics János tábori fotelje, császári fegyverek, korabeli emlékiratok láthatók. A kiállítás egyik szervezõje, Mitu Melinda történész a Krónikának elmondta: ez a gyûjtemény így, együtt Erdélyben 1908-ban volt látható utoljára. Mint mondta, terveik szerint Aradra, Csíkszeredába és Sepsiszentgyörgyre is elviszik a kiállítást.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.