Hirdetés

A Biblia diadala

Nagyszabású táncjátékkal ünneplik meg a Váradi Biblia 1660-as megmenekülését a nagyváradi várban augusztus 29-én: Kobzos Kiss Tamás históriás énekére több mint kétszáz, magyar, román és török gyermeknéptáncos idézi meg az erődítményből kimenekített Biblia diadalát. „Oda vagyon a Magyar Birodalomban a mi második Jeruzsálemünk, pogány kézre jutott legnemesebb Végházunk, nincsen már több Váradunk” – írja idősebb Köleséri Sámuel Nagyvárad török kézbe kerüléséről.

2008. augusztus 15., 00:002008. augusztus 15., 00:00

1660-ban mégis sikerült alkut kötni a hódítókkal, és a Váradi Biblia már elkészült Újszövetségét, valamint az Ószövetség néhány fóliáját és a nyomdagépeket kivihették a várból, és Kolozsvárra menekítették. A református főiskola is ekkor költözött a kálvinista Rómába, Debrecenbe, és ennek emlékére a váradi ősbemutató után, augusztus 30-án a debreceni református nagytemplom előtt is előadják a Váradi Biblia, avagy Váradnak kegyetlen viadalok által lött Török kézbe esése – A Biblia diadala című, nemzetközi összefogással megvalósuló táncjátékot.
A Biblia tényleges elvitelének dátumáról megoszlanak a vélemények, de tudható, hogy az mindenképpen „Kisasszony havának utolsó napjaiban esett” – idézte Pálfi József várad-réti református lelkész a korabeli forrásokat. A megemlékezés a lelkész ötlete volt, de többen segítették a produkció megvalósítását. A zene Molnár Szabolcs szerzeménye, és már felvételt is készítettek a Háromszék együttes stúdiójában. A rendezést és a koreográfiát Dimény Levente, a nagyváradi Szigligeti Társulat színésze és László Csaba rendező-koreográfus jegyzi.
„Fontos megmutatunk valamit, ami a miénk. Ha jövőre csak egy embernek is eszébe jut majd a Biblia kimenekítése, már győztünk” – mondta Dimény Levente, aki szerint a Szentírást a mindennapokban is vissza kell helyezni az őt megillető helyre.
Május végétől folynak a próbák, augusztus utolsó hetében pedig megérkeznek a törökországiak is, és csak akkor nyeri el végleges formáját a produkció. A nagyváradi Csillagocska, a borsi Galagonya és az érsemjéni Ezüstperje mellett a váradi Lioara néptánccsoport tagjai is fellépnek, Dobrudzsából a Karasu és a Filizer török gyermekcsoport érkezik, és Törökországból is várnak táncosokat. A nagyváradi vár udvarán kap majd helyet a Szigligeti Társulat mozgószínpada, amelyen akár 60 táncos is felléphet egyszerre. Ráadásul fényhíd és tűzijáték is lesz – árulták el kedvcsinálóként az alkotók.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés