
Az ünnepséget szűk körben, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Kétágú templomában tartották
Fotó: MTI/Kiss Gábor
A koronavírus-járványra tekintettel 2020-as tisztújító közgyűlését elektronikus szavazás útján tartotta meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület.
2020. november 07., 19:542020. november 07., 19:54
2020. november 07., 21:022020. november 07., 21:02
Az egyesület hagyományosan az 1885. április 12-i alakulásához legközelebb eső hétvégén tartja ünnepségét, ez idén április 4-én lett volna. A járvány miatt az eseményt júniusra halasztották, majd, mivel akkor arra számítottak, hogy az őszi időpont külföldi meghívottaiknak is kedvezőbb lesz, november 7-re. Végül a koronavírus-járvány kedvezőtlen alakulása miatt az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy a tisztújító közgyűlést elektronikus szavazás útján tartják meg.
Az egyesület honlapján megjelent közlemény szerint
(itt a közgyűlés eredetileg tervezett, hagyományos áprilisi dátumát vették alapul).
Széman Péter elnök köszöntő beszédet mond az EMKE díjátadóján
Fotó: MTI/Kiss Gábor
A közgyűlés felügyelőbizottsági tagoknak a következő ciklusra is megválasztotta Imecs Veronkát és László Editet. A szavazatszámláló bizottság tagjai, egybe a jegyzőkönyv vezetője és hitelesítői Tamás Csilla EMKISZ-elnök, Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke, Matekovits Mihály, az Arad megyei szervezet képviselője, valamint Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa voltak.
A közgyűlés az alábbi elnökséget választotta meg a következő négy évre:
Széman Péter – elnök
Muzsnay Árpád – főtanácsos
Ábrám Zoltán – alelnök, Közép-Erdély
Fekete Réka – alelnök, Bánság
Fleisz János – alelnök, Partium
Serfőző Levente – alelnök, Dél-Erdély
Balázs Bécsi Attila – elnökségi tag
Ferencz Angéla – elnökségi tag
Imreh István – elnökségi tag
Tóth Guttman Emese – elnökségi tag
„Az erdélyi Oscar”. A közművelődés terén kiemelkedő tevékenységet folytató személyiségeket díjazták
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Az EMKE 2020-ban ünnepli fennállásának 135. évfordulóját, valamint emlékezik arra, hogy a főtitkári, illetve ügyvezető elnöki, majd rövid ideig elnöki tisztjét betöltő Sándor József 75. éve hunyt el.
Ábrám Zoltán és Széman Péter leleplezi az emléktáblát
Fotó: MTI/Kiss Gábor
E két jelentős évforduló tiszteletére szombaton emléktáblát avattak az 1906 és 1945 között az EMKE irodájának is helyet adó reformátusok sarokházának nevezett épület kapualjában. Ugyanakkor a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek díjazására is sor került a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Kétágú templomában.

Átadja a hét végén az „erdélyi Oscar-díjnak” is nevezett éves elismeréseit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron. A díjakkal a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytatókat tüntetik ki, az ünnepséget szűk körben, főként a virtuális térben tartják.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!