
Vígjátékkal jelentkezik a farsangi időszakban a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Albu István rendezésében a Ion Luca Caragiale írása nyomán készült Zűrzavaros éccaka című komédiát mutatja be a társulat vasárnap.
2016. január 19., 19:062016. január 19., 19:06
„Pezsgő, friss humora miatt választottuk ezt a darabot. Színrevitele kihívást jelent a társulat számára, és célunk, hogy szélesebb közönségréteget szólítsunk meg ezzel az előadással” – mondta a készülő produkcióról Czegő Csongor, a Figura Stúdió Színház igazgatója.
A darab főszereplőivel közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzott, mint a Caragiale-darabokra általában, a Zűrzavaros éccakára is jellemző, hogy átszövi a politika anélkül, hogy valamely ideológia mellett foglalna állást. „Ez a darab 1878-ban íródott, és érdekes, hogy azóta semmit nem változtak azok a mechanizmusok, amelyekkel a politika befolyásolni próbálja a kisembert – éppen ezért ma is nagyon aktuális. Nincs szó benne konkrét politikai állásfoglalásról, egyszerűen az emberi butaságot próbálja leleplezni” – mondta Dávid Péter.
A színművész rávilágított, a Caragiale által használt nyelvezetet szinte lehetetlen úgy lefordítani, hogy az megőrizze eredeti humorát, Székely Csaba viszont bravúros megoldással fordította magyarra a román szöveget. „Nem egy pontos fordítás, Székely Csaba »átszűrte magán« a szöveget. Az ő nyelvi humora által a darab inkább szól hozzánk, székelyföldiekhez” – mondta.
Nemcsak a fordítás, de a rendezés is újdonságokat tartogat a 19. században írt eredeti darabhoz képest. Az előadásnak része lesz az a videofelvétel, amelyben zászlólengető tömeget alakítottak a statisztaszerepet vállaló gyergyóiak. A jelenetet a darabbeli televízióban híradásként fogják közvetíteni.
Az emberi butaság Einstein szerint határtalan, de szerencsére olykor zseniális komédiát eredményez. Kiből mennyire lehet tréfát űzni? Mire képesek a körmönfont szerelmes nők? Ki számít jó hazafinak? Kit és hogyan minősít az, ha valakiért a politikai hovatartozása miatt rajonganak? Ezek a kérdések fogalmazódnak meg a darabban.
A Zűrzavaros éccaka egy olyan fergeteges éjszaka bonyodalmait meséli el, melyben a titkos és tiltott szerelmeké a főszerep. Szinte mindenki egyszerre cseppen a káosz közepébe, hiszen ha egy házon belül adott a szerelmi háromszög, az ravasz játszmákat követel. Ráadásul szinte élet-halál kérdésévé válik egy elrontott házszám is. Az egész éjszakát összegubancoló cselszövések eredménye pedig: elégedettség, boldogság és a tény, hogy egy felszarvazott rendőr férj pont a tudatlansága miatt válik szerethetővé.
A nagy kibékülés örömében pedig egy új politikai csillag is születni látszik: egy lelkes, eszmékkel teli, ifjú elöljáró tudhatja csak igazán, mit is akar a nép. „Ezt gondolják a történet szereplői. – De eközben nekünk vajon mennyire támadnak ironikus gondolataink?” – teszi fel a kérdést ajánlójában a Figura.
A bemutatóra vasárnap este 7 órára várják a közönséget. A bemutatót követően az előadás január 27-én, szerdán este 7 órától ismét megtekinthető, februárban pedig két alkalommal is műsorra tűzi a darabot a Figura. Az előadásra 15 lej a belépő felnőtteknek, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 10 lej.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!