A tánc világnapját ünnepli a gyergyói Figura Stúdió

•  Fotó: Figura Stúdió

Fotó: Figura Stúdió

Április 29-én ünneplik a tánc világnapját, amelyet Gyergyószentmiklóson is megtartanak: vasárnap este 7 órától a Játszótér című táncelőadást vetítik a Figura Stúdió Színház épületében található YourLivingRoomban – közölte a társulat. A produkciót, amelyet Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező vitt színre és koreografált, 2009-ben mutatta be a Figura. A vetítésre a belépés ingyenes.

Krónika

2018. április 29., 09:572018. április 29., 09:57

Az előadást Kenneth MacMillan és Vaclav Fomics Nyizsinszkij koreográfiája inspirálta, a helyszín egy játszótér, ahol gyerekruhába öltözött felnőttek játszanak. Kiderül azonban, hogy nem is játszótér ez, hanem elmegyógyintézet. A produkció különlegessége a munkamódszer, amellyel Bozsik Yvette a Figura Stúdió Színház társulatával dolgozott:

az előadás több jelenetének vázát, alapját a színészek egy-egy meghatározott témára (játszótér, tengerpart, gyerekkor stb.) készített improvizációi adják.

Az előadásban Bartha Boróka, Szabó Eduárd, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér, Barabás Árpád, Kőmíves Csongor, Gazdag Erzsébet lépett fel. Zeneszerző Philippe Heritier, Yonderboi, koreográfus asszisztens Vislóczki Szabolcs, jelmeztervező Berzsenyi Krisztina volt.

Április 29-én, a tánc világnapján az UNESCO egyik tagszervezete, a Nemzetközi Táncbizottság a világ mindenféle táncára felhívja a figyelmet. Az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre, az időpontot Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapjához igazították. Noverre (1727–1810) francia táncvirtuóz, balettmester, koreográfus és táncelméleti író volt, aki a balett Shakespeare-jeként vált ismertté, de úgy is szokták őt emlegetni mint a balett nagyapja. Munkásságával lefektette a balett legfontosabb alapelveit, szabályait, amelyek napjainkig is érvényben vannak.

Máig ható elismertségét életének fő műve, a Levelek a táncról és a balettekről (Lettres sur la Danse et sur les Ballets) című könyve jelentette, amelyet először 1760-ban adtak ki. A táncról alkotott elképzelése az volt, hogy egy történetet a lehető legközvetlenebb módon kell elmondani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson