
Fotó: Biró István
„A szörnyűségek költészeteként” jellemezte Felix Alexa rendező August Strindberg A pelikán című drámáját, amelyet szombaton mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
2016. február 23., 09:392016. február 23., 09:39
Ahogy a hétfői sajtótájékoztatón Felix Alexa kiemelte, az adja a mű sajátosságát, hogy a szereplők egyszerre erőszakosak és költőiek.
A bukaresti Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola tagozatvezető tanáraként dolgozó Felix Alexa szerint véletlen, hogy a 2012-es Julie kisasszony után ismét Strindberg-darabot állít színre a kolozsvári magyar társulattal. Megjegyezte azonban, hogy nem sok olyan társulat van Romániában, amely Strindberg-dráma előadására alkalmas. Úgy vélte, a darab „késélen táncoltatja” az előadókat és olyan színészek kellenek hozzá, akik „kockázatot vállalnak, de mégsem esnek bele a szakadékba”.
Felix Alexa azt is elmondta, hogy a mű eredeti szövegét alaposan megkurtították a kolozsvári előadásra. Ezt azzal magyarázta, hogy nézete szerint a modern színházban már nincs helye a társalgásnak a színpadon, a színészeknek szerinte be kell avatkozniuk a történetbe, és ehhez más eszközökre van szükségük.
Az előadás díszleteit a rendező egy modern művészeti központban felállított installációhoz hasonlította, amely azonban az előadás során életre kel. Carmencita Brojboiu díszlettervező elmondta: meghatározta gondolatait az a tény, hogy a bukaresti Colectiv klubban bekövetkezett tavaly októberi tűzvész után olvasta el a darabot, amelyben szintén tűz üt ki egy adott pillanatban. Ezért az előadásnak igyekezett fagyos hangulatot adni a kékes, hideg színek használatával.
A pelikán kolozsvári stúdió-előadásában Kézdi Imola, Bogdán Zsolt, Imre Éva, Árus Péter és Kántor Melinda lépnek fel. Az előadás zenei aláfestéseit Felix Alexa rendező állította össze Alexander Bălănescu műveinek a felhasználásával.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!