
Az uniós polgárok 45,3 százaléka ment el 2015-ben legalább egyszer moziba
Fotó: Művész Mozi – by Cityplex
Utolsó helyen áll a 16 évesnél idősebb romániai lakosság a kulturális és sporteseményeken való részvétel terén európai uniós viszonylatban – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által kedden nyilvánosságra hozott, a 2015-ös év számadatait górcső alá vevő jelentéséből.
2017. július 11., 17:172017. július 11., 17:17
2017. július 11., 17:192017. július 11., 17:19
Az élen Svédország áll, ahol a 16 évesnél idősebb lakosság 88,8 százaléka vett részt kulturális, illetve sporteseményeken, majd Hollandia (86,5 százalék), Dánia (86,1), Finnország (84,6), Luxemburg (82,7) és Franciaország (80,5) következik. Az ellenkező oldalon Románia (29,6) és Bulgária szerepel (32,0), majd nagy távolságra Horvátország (43,7) és Olaszország következik (49,6).
Az Eurostatnak a Mediafax hírügynökség által ismertetett jelentése szerint az EU lakosságának 45,3 százaléka ment el 2015-ben legalább egyszer moziba, 42,6 százaléka látogatott el legalább egy kulturális eseményre és 42 százalék vett részt legalább egy élő koncerten. Kevesebb mint egyharmad, 29,7 százalék volt eközben legalább egy sporteseményen. Márpedig szakértők szerint a kulturális és sportesemények látogatása összefüggésben áll a műveltségi szinttel.
Az alacsonyan képzettek körében 45,4 százalékot tesz ki azok aránya, akik ellátogattak legalább egy kulturális vagy sporteseményre, a középfokú végzettséggel rendelkezők körében ez az arány 70,2 százalékra nő, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében pedig eléri a 87,5 százalékot.
A műveltségi szint és az események látogatása közötti összefüggés mind a sportesemények, mind a kulturális események terén megmutatkozik, de leginkább az utóbbiak esetében.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!