Hirdetés

A pandémia ellenére eredményes évadot zárt és neves rendezőket vár a Kolozsvári Állami Magyar Színház

•  Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Lezárta idei évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a teátrum. A szerdai évadzáró gyűlésen Tompa Gábor igazgató összegezte az elmúlt évadot.

Krónika

2021. július 14., 17:392021. július 14., 17:39

2021. július 14., 20:382021. július 14., 20:38

Mint mondta, hogy a világjárvány miatt nehéz évadon van túl az intézmény, de ennek ellenére a színház működése egy pillanatra sem állt le, a társulat folyamatosan dolgozott, új előadások születtek abban a periódusban is, amikor a színház nem fogadhatott nézőket, ugyanakkor a közönség számos előadást nézhetett meg ingyenesen online.

A járványügyi korlátozások nyomán az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál 7. kiadására is rendhagyó módon, online került sor. A 2020. november 19–29. között lezajlott eseményen 34 előadás felvételét lehetett megnézni, ezeket 35 944-en követték a világ ötvennégy országából. A színházi világnapot két korábbi előadás levetítésével ünnepelte a színház: Mihai Măniuţiu 2003-as rendezése, a Doktor Faustus tragikus históriája és Mihail Bulgakov drámája, a Képmutatók cselszövése volt látható, amelyet Tompa Gábor 1995-ben állított színpadra. Az előadásokkal a 2021-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Csíky Andrást, a kolozsvári színház örökös tagját is köszöntötte a társulat.

Hirdetés

A színház kezdeményezésére és közreműködésével, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és az Erdélyi Magyar Televíziónak az együttműködésével januárban Alter-Tanterv címmel tizenhárom részes kulturális sorozat indult az ETV-ben elsősorban középiskolások számára. A műsor keretében ismert költők, írók, irodalomtörténészek, irodalomkritikusok egy izgalmas időutazás során közelítették meg a magyar irodalom különböző korszakait. Az Alter-Tantervnek az volt a célja, hogy teret biztosítson a magyar irodalom középiskolai tantervének tágabb, új perspektívákból történő megközelítésére, kedvet teremteni az ifjabb és idősebb generációknak arra, hogy olvassanak, verset, prózát, drámát, és így gazdagodjanak mindazzal, amit a magyar irodalom ajándékozott nekünk az évszázadok során. A műsorok visszanézhetőek az Erdély TV YouTube-csatornáján, a Színház honlapján az Edukatív menüpontnál, és a Színház Facebook-oldalán. A műsor főtámogatója a Communitas Alapítvány volt. 

Silviu Purcărete és Andrei Șerban is rendez a jövő évadban

A színház a 2020/2021-es évadban három bemutatót tudott megtartani. A Gyulai Várszínházzal koprodukcióban készült, Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátékát Árkosi Árpád rendezésében rendhagyó körülmények között, a Szamos-parton láthatta először a kolozsvári közönség. A májusi újranyitást követően a George Orwell regénye alapján készült Állatfarm musical ősbemutatójára került sor Puskás Zoltán rendezésében, majd július 10-én az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júlia előadás premierjével zárult az idei évad bemutatóinak sora.

A kolozsvári előadásokon kívül fesztiválon és turnén is részt vett a kolozsvári társulat. A Pornó – Feleségem története című előadást júniusban Nagykárolyban és Zilahon láthatta a közönség. A Nóra részt vett a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiváljának a versenyprogramjában, ahol Botond Nagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma legjobb rendezésért járó díját (ex aequo) érdemelte ki.

Tompa Hamletet rendez, Vecsei H. Miklóssal a főszerepben 

Az augusztusban induló 229. évadban olyan neves rendezők érkeznek a kolozsvári színházhoz, mint Yuri Kordonsky, Silviu Purcărete, Andrei Șerban, Bocsárdi László, de ifj. Vidnyánszky Attila is újra együtt dolgozik majd a kolozsvári társulattal. Tompa Gábor a 2021/2022-es évadban William Shakespeare Hamlet című tragédiáját állítja színpadra Vecsei H. Miklóssal a címszerepben, míg Sinkó Ferenc egy kortárs német drámát, a Seymourt rendezi a színház stúdiótermében. 

A következő évadban kezdetét veszi az Európai Színházi Unió Katasztrófa elnevezésű nemzetközi projektje 15 európai színház részvételével. A projekt célja, hogy az antik görög drámákból kiindulva, olyan nemzetközi koprodukciók szülessenek, amelyek egyrészt a hagyomány és az emlékezet talaján állva, másrészt a nyelvi és kulturális sokszínűség jegyében újragondolják a közös európai múltat és jövőt. Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház a konstancai Állami Színházzal és a ljubljanai Szlovén Nemzeti Színházzal együttműködésben egy négynyelvű előadást hoz létre, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája és Samuel Beckett Katasztrófa című drámája alapján. 

A 2021/2022-es évad első bemutatójára szeptember 1-jén kerül sor: A. P. Csehov Cseresznyéskert című színművét Yuri Kordonsky rendezésében láthatják a nézők. Az augusztusi és a szeptemberi előadásokra jegyek augusztus 15-ig online vásárolhatóak a www.biletmaster.ro weboldalon, majd augusztus 16-tól a színház jegypénztárában is lehet jegyeket váltani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés