
2011. május 10., 09:482011. május 10., 09:48
„Örülünk, hogy egy ilyen kevésbé pergő film elnyerte a közönség tetszését” – fogalmazott Kocsis Ágnes, akinek második játékfilmjét tavaly májusban a 63. cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában vetítették először: a Pál Adrienn elnyerte a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díját.
A filmet később egyebek között Rigában, Zürichben, Moszkvában és Linzben is díjazták. A játékfilmes kategória győztes alkotásának stábja Szőcs Gézától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárától vehette át a díjat. A politikus úgy fogalmazott: a tavaly megválasztott kormány úgy ítélte meg, más irány kell a magyar filmművészetnek. Mint mondta, a filmtámogatás új rendszerével a „magyar film nem visszaszerezheti, hanem megszerezheti azt a nemzetközi elismerést, amelynek »virtuálisan« már birtokában van”. Szőcs Géza arról is beszélt, hogy tervezik egy filmfesztivál életre hívását, így jövőre filmszemle és filmfesztivál is lehet.
A legjobb színész László Zsolt lett (A halálba táncoltatott leány), míg a legjobb színésznőnek járó díjat Bacskó Tünde kapta az East Side Stories című film The Wild Side című epizódban nyújtott alakításáért. Két díjat is nyert Mundruczó Kornél filmje, a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv. Mundruczó Kornél egymillió forinttal járó rendezői díjat kapott, emellett a film operatőre, Erdély Mátyás is díjat vehetett át az alkotás fényképezéséért. „A film hazai premierje egy évvel ezelőtt volt, Cannes-ban tavaly a versenyprogramban szerepelt, tehát jól mentek a dolgok, de a Magyar Filmszemlén értek már meglepetések korábban” – nyilatkozta a díjátadót követően a rendező, aki a Szelíd teremtés külföldi fesztiválszereplésével is elégedett: húsz ország megvette a filmet, és nyolc-tíz már be is mutatta. „Optimista vagyok, úgy látom, hogy egy átláthatóbb és jobb filmtámogatási rendszer fog következni Magyarországon” – jegyezte meg Mundruczó Kornél, holott április végén New Yorkban, a PEN amerikai központja által megrendezett World Voices (Világhangok) fesztiválon még kifogásolta, hogy megszűnt az állami filmfinanszírozás eddigi rendszere, és hogy a helyette alakuló nem átlátható, és nem tudni, hogy mi lesz belőle.
Sós Ágnes rendező Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek című alkotása diadalmaskodott a dokumentumfilmek mezőnyében és kapta meg az Ember Judit-díjat. A legjobb kisjátékfilm Till Attila alkotása, a Csicska lett, amelyet hamarosan a cannes-i filmfesztiválon vetítenek. A televíziós filmek között megosztva díjazták Török Ferenc Cseh Tamásnak emléket állító Apacsok és Esztergályos Károly Szégyen – Töredékek a huszadik századból című filmjét. Először szenteltek külön szekciót az animációknak, ebben a kategóriában Molnár Tünde Simon vagyok című munkája kapta a fődíjat. A tudományos-ismeretterjesztő kategória fődíjával, a Kollányi Ágoston-díjjal gazdagodott Török Zoltán Vad Magyarország című természetfilmje. A Mozisok Országos Szövetsége által alapított Petróczy Sándor-díjat az Üvegtigris 3 nyerte el, a filmet több mint 304 ezren látták bemutatója óta. Dyga Zsombor Utolér című thrillere kapta az Országos Diákzsűri Zöld Holló díját. Durst György, a szervezőbizottság vezetője elmondta: a testület erős fogadalmat tett, hogy ugyanolyan lesz a mustra, mint korábban, és bizakodnak, hogy jövőre is lesz filmszemle. „Erre vonatkozóan nem kaptunk túl sok biztatást” – jegyezte meg. A mustra négy napja alatt egyébként mintegy tízezer néző látta a filmeket.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!