Fotó: Eirodalom.ro
Elhunyt Gittai István költő, újságíró, a nagyváradi magyar értelmiség egyik meghatározó alakja.
2020. augusztus 07., 16:092020. augusztus 07., 16:09
2020. augusztus 07., 16:542020. augusztus 07., 16:54
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után csütörtökön, augusztus 6-án, elhunyt Gittai István József Attila-díjas költő, író, újságíró – számolt be honlapján a Várad folyóirat. Gittai (családi nevén Szilágyi) István a Bihar megyei Tótiban született 1946-ban, a középiskolát Margittán végezte, majd Nagyváradon építészeti technikumot végzett. Előbb Zilahon, majd 1971-től Nagyváradon dolgozott tervezőként.
1990–91-ben a Kelet-Nyugat hetilap szerkesztője volt, 1991-től pedig a megyei napilap, a Bihari Napló munkatársa. 1993–1995 között Magyarországon élt, majd visszatért Nagyváradra, ahol ismét a Bihari Napló, majd 2002-től a Várad folyóirat munkatársa, alapító szerkesztője.
Verseit először a Fáklya, majd az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Bihari Napló, Brassói Lapok és a Familia közölte. Szerepel a Varázslataink (Kolozsvár, 1974), Hangrobbanás (Temesvár, 1975), Végtelen mondat (1977) és Tineri poeţi maghiari din România (Kolozsvár, 1979) című antológiákban.
További kötetei: Szeszélyes galopp; Folyosók és tünetek; Mozgóképek egy idegháborúból. Mózes Attila „a hiány költőjeként” jellemezte.
„A gyermekember ártatlanságával és jóhiszeműségével megáldott Gittai István esetében már az is költészet, ahogyan él. Ahogyan széles öleléssel, határtalan életimádattal és mélységes alázattal a környezetéhez, a természethez, az embertársaihoz és önmagához viszonyul. Ahogyan szereti, óvja és teremti az életben a szépet, a jót, az embernek valót. Gittai fokozottan természet– és valóságközeli beállítottsága, a dolgokhoz, jelenségekhez közel hajoló természete, egyenes szókimondása, törhetetlen derűje, időtlen bölcsessége és csillámló játékossága önmagában is költemény” – írta róla Ködöböcz Gábor Újabb ecsetvonások Gittai István portréjához című írásában.
Gittai István halálával a rendszerváltás előtti és utáni nagyváradi magyar értelmiség és sajtó újabb meghatározó alakja távozott, miután idén márciusban Szilágyi Aladár író, helytörténész, publicista, majd áprilisban Péter I. Zoltán helytörténész, újságíró is távozott az élők sorából.
Türelemmel viselt, hosszú szenvedés után életének 77. évében kedden hajnalban elhunyt Szilágyi Aladár Spectator-díjas író, újságíró, helytörténész – közölte honlapján a Várad folyóirat.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!