Fotó: Puskel Zsolt
Első alkalommal érkezik nyolc erdélyi és partiumi városba a Magyar Állami Operaház, a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű projekt keretében két nagyszabású produkciót mutatnak be szeptember 4–21. között.
2017. augusztus 08., 10:052017. augusztus 08., 10:05
Erdély és Partium nyolc városába juttatja el két nagyszabású produkcióját szeptember 4. és 21. között a Magyar Állami Operaház, a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű projekt első részében.
„Minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Különösen fontos ez azok számára, akiknek egy történelmi döntés hozadékaként más országban, más kulturális környezetben kell megőrizniük nemzeti identitásukat. Halmozottan fontos a segítség azoknak, akik szórványban élnek, magyarságukat abban a környezetben kell megtartaniuk, kiteljesíteniük” – fogalmaztak a szervezők.
hiszen a művészet mindenkinek „kenyere”. Mint a kezdeményezők kifejtették, soha máskor nem tudnának ilyen hosszú útra ennyien (közel 400 művész és technikai munkatárs), ekkora csomaggal indulni, csak az Operaház korszerűsítés miatti bezárásának évadában.
A túra szeptemberi állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Bár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. – Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot tartózkodik a társulat,
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László.
Fotó: Puskel Zsolt
A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását. A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja,
A turné alkalmával kettős szereposztásban viszik színre Erkel első mesteroperáját. A főbb szerepekben az opera olyan vezető énekeseit, mint Miklósa Erikát vagy Kolonits Klárát és számos erdélyi születésű művészt, így a címszerepet alakító Kiss B. Atillát és Pataki Adorjánt, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kingát is láthatja a közönség. Az előadásokat az egyik legelismertebb magyar karmester, Medveczky Ádám mellett a kolozsvári születésű Jankó Zsolt dirigálja.
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra „ültetni”.
A történet 1905-be, Pontevedro fiktív városába repít minket, ahol a párizsi nagykövetségen áll a bál: a várost fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével.
amelyet hatásos, sokszor komikus pantomimrészek egészítenek ki.
A koreográfus kiválóan bánik a karaktertáncokkal a II. felvonásban, bár furcsa módon a délszláv karakterű zenék között egy lengyel polonézt is látunk. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere.
A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A szeptemberi turnén a balettet kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség. A népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett Étoile-jai, Tanykpayeva Aliya, Leblanc Gergely és Felméry Lili is láthatók majd.
A turné 2018 februárjában folytatódik a Délvidék és Várvidék, illetve a Felvidék és Kárpátalja városaiban. A Kárpát-Haza OperaTúra Magyarország kormányának támogatásával valósul meg.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!