
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
A sok szempontból rendhagyó, Mi, muzsikus lelkek című előadással zárja az évadot szombaton 18 órától a Kolozsvári Magyar Opera.
2018. június 29., 16:302018. június 29., 16:30
Plesa Róbert énekművész ötlete alapján az 1930–40-es évek örökzöld magyar slágereinek segítségével vezeti el a közönséget a produkció egy képzeletbeli – vagy tán nagyon is valóságos – világba – közölte az opera.
Élményeket cserélnek, épp csak egy kicsit túloznak, flörtölnek, és mérsékelten háborognak a másnap induló évad, a holnap kezdődő munka miatt. Primadonnák, bonvivánok, táncmesterek és mások a színházi világ színes forgatagából veszekszenek, epekednek, sírnak és mulatnak a „mindenható” Igazgató megértő felügyelete alatt. Ő az „ismeretlen hős”, aki nem kap soha tapsot, de aki nélkül nem jöhetnének létre a szebbnél szebb, olykor édes mesevilágot, máskor a kegyetlen s éppen ezért katartikus valóságot mindannyiunk elé táró előadások.
Kondrát Csaba és Incze G. Katalin hangszerelésében a régi slágerek új ruhát öltenek. Jakab Melinda koreográfiái mindig túlmutatnak a szigorúan vett tánc korlátain, s nem lesz ez másképpen most sem: emberi történetek, érzelmek, kópéságok jelennek meg színpadi táncokban, amelyeket Demény Péter humoros, olykor torokszorító szövegei egészítenek ki.
s e díszletek között Startmüller Katalin által megálmodott kosztümökben mesél, dalol és táncol a közönségnek Szeibert István, Ádám János, Székely Zsejke, Mányoki Mária, Antal Lívia, Balázs Borbála, Fülöp Tímea, Jordán Éva, Kerekes Mária, Kis-Lukács Bernadett, Nagy Szilvia Klára, Gergely Arnold, Peti Tamás Ottó, Plesa Róbert, Rétyi Zsombor, Rigmányi István.
Az előadás után átadják a magyar opera örökös tagja címeket, valamint az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt. Az elismerést tehetséges női énekművészek kapják meg évente. Átadják ugyanakkor az intézmény művészeti tanácsa javaslatára 2017-ben alapított Rónai Antal-díjat, amelyet fiatal férfi operaénekeseknek ítélnek oda.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!