Hirdetés

A Metropolitan Operaház után a New York-i Filharmonikusok is törölték az egész évadot

•  Fotó: Facebook/New York Philharmonic

Fotó: Facebook/New York Philharmonic

Jövő év júniusáig minden nyilvános fellépésüket törölték a New York-i Filharmonikusok. A zenekar közleményében a koronavírus-járvány miatt New Yorkban érvényben lévő közegészségügyi rendelkezésekre hivatkozott.

MTI

2020. október 14., 11:262020. október 14., 11:26

A New York-i Filharmonikusok honlapján és Facebook-oldalán helyi idő szerint kedden megjelent közlemény szerint az elmaradt előadások helyett a zenekar új felvételeket készít, amelyeket télen és 2021 tavaszán online közvetítenek majd.

A zenekar elnöke, Deborah Borda nyílt levélben fordult a közönséghez. Mint írta,

Hirdetés

ha a világ nem változott volna meg ennyire a járvány miatt, mostanára már elkezdték volna árulni a bérleteket az új szezonra, és folynának az előadások is.

Idézet
Mindannyian jól tudjuk, hogy ez miért nem lehetséges most”

– írta és hozzáfűzte, hogy talán el sem kell mondania, mennyire hiányzik a közönség a filharmónia egész zenészcsaládjának.

A New Yorkra vonatkozó közegészségügyi hatósági szabályok alapján az előzőleg tervezettekkel ellentétben januártól sem tudnak élő koncerteket tartani közönség előtt.

Az intézmény 178 éves történetében egy egész évad törlésére még nem volt példa – hangsúlyozta az elnök.

korábban írtuk

Meghaladta a 38 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon
Meghaladta a 38 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

A világon 38 066 000 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 085 396, a gyógyultaké pedig 26 391 517 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda kora reggeli adatai szerint.

Szeptemberben 140 éves történetében először a New York-i Metropolitan Operaház (Met) is egész évadának lemondására kényszerült a pandémia miatt.

Az operaház zenekarának jövő júniusra kitűzött nemzetközi turnéját is lefújták.

korábban írtuk

Gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál, többen megfertőződtek a színháznál is
Gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál, többen megfertőződtek a színháznál is

Koronavírus-gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál és a vele egy épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, lapértesülések szerint a két intézményben eddig több mint harminc fertőződést jegyeztek fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés