
A nagyszalontai Csonkatorony
A Csonkatorony mellett szavalnak, és virtuálisan kapcsolódnak be az Országházban tartandó rendezvénybe a nagyszalontai gyerekek. Erdélyben és Magyarországon közös versmondással, szavalóversenyekkel és díjkiosztókkal ünnepelik a magyar nyelv napját.
2017. november 13., 10:422017. november 13., 10:42
2017. november 13., 13:352017. november 13., 13:35
A magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá - államnyelvvé - tévő törvényt.
Az MTI beszámolója szerint az Anyanyelvápolók Szövetsége a Pesti Vigadóban tartja ünnepségét, amelyen átadják a Lőrincze-díjat és a Maróti István-emlékérmet. Kihirdetik a szervezet 2017. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának eredményeit, valamint kiosztják Balatonfüred városának díjait a Kisfaludy Sándor versmondóverseny győzteseinek.
Az Országház ünnepi versmondó rendezvényén Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya mond köszöntőt. A magyar nyelv közös ünneplésében óvodáskorú gyermekek is részt vesznek Tamkó Sirató Károly, Kiss Dénes, Bella István, Fecske Csaba és Darázs Endre verseivel.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium - Balassi Intézet rendhagyó szavalóversenyt hirdetett magyarul tanuló külföldi diákjai számára. Az Arany János verseit középpontba állító szavalóverseny döntőjén köszöntőt mond Hammerstein Judit helyettes államtitkár, az intézet vezetője, közreműködik a Makám együttes.
Arany János szobra
A magyar nyelv napja debreceni programjaihoz számos helyi intézmény is kapcsolódik. Érdekes programokkal várják a fiatalokat és az érdeklődőket a Csokonai Színházban, a Déri Múzeum irodalom házában, a helyi közösségi házakban, könyvtárakban, a Kölcsey központban és az egyetemi közösségi térben, a nagyerdei víztoronyban, írta az MTI.
Balatonfüreden idén is csaknem száz helyi fiatal gyűl össze Magyarország első, egykori kőszínházának oszlopainál, hogy Balatonfüred kulturális partnervárosainak diákjaival egy időben szavalják el Kisfaludy Sándor néhány versét. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében ma rendezik a „Te aranyok Aranya!” című Arany János-szavalóverseny észak-magyarországi területi döntőjét.
Díjátadó Kolozsváron - Kolozsváron hétfőn 18 órától a Bánffy-palotában ünneplik a magyar nyelv napját. Az alkalomból a Tonitza-teremben az Erdélyi Magyar Írók Ligáját díjazza az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A gálán felszólal Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke. Műveiből felolvas Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin, moderál László Noémi. Részletek hangzanak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!