Hirdetés

"A magyar nemzet egyik legjelentősebb alkotótábora"

Kiállítás-megnyitóval zárult a Borospataki Alkotótábor a gyimesi csángó parasztházakat bemutató skanzenben szombaton este.

2013. október 13., 18:042013. október 13., 18:04

 

A tíznapos táborban huszonnyolc képzőművész és fotóművész vett részt. Családias hangulat jellemzi ezeket a táborokat – jelentette ki Szász Mária, aki férjével, Szász Istvánnal – a skanzen tulajdonosaiként – öt éve indították útjára a művésztelepet. Festői környezetben, a Hargita megyei falumúzeum csángó és székely házaiban szállásolják el az alkotókat, akik cserébe munkáikkal honorálják vendégszeretetüket. A Márton Árpád és Gaál András képzőművészek vezette táborban eddig összesen negyvenhét művész vett részt.

Az 5. évforduló alkalmából ezúttal mindenkinek jelképes ajándékot adtak át. A jelenlegi tábor résztvevőit és alkotásait Berszán Lajos katolikus lelkipásztor áldotta meg. Mint mondta, a néhai II. János Pál pápa bárhová látogatott, minden nemzet művészeivel találkozott. „Nagyon tisztelte az alkotókat, mert megsejtette, hogy a művészek Isteni szikrát kaptak, és amikor alkotnak, annak a nemzetnek a lelkét keltik életre, melyből származnak” – vélte a gyimesfelsőloki plébános.

Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja szerint jelentős folyamat kezdődött el az tábor megalapításával. „Itt a magyar nemzet egyik jelentős alkotótábora működik” – hangsúlyozta a diplomata. Nagy Miklós Kund újságíró szerint a tábor alkotásai bárhol megállnák helyüket. „Ünnep ez a mai, nemcsak azért, mert évfordulót ülünk, hanem mindig ünnepnek tekinthetjük egy színvonalas kiállítás megnyitóját” – emelte ki. Hozzátette, hogy minden képzőművészeti ág – szobrászat, festészet, grafika, de fotóművészet – képviselői jelen voltak a skanzenben. A megnyitón a pusztinai hagyományőrzők adtak ízelítőt a csángó kultúrából. Vezetőjük, Nyisztor Ilona elmondta, hogy ők székelyeknek tartják magukat, azok leszármazottainak, akik a madéfalvi vérengzés miatt – immár negyed évezrede – menekülni kényszerültek a Székelyföldről.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés