
Székely Csaba drámája, A 0.kilométerkőnél is bemutatásra kerül
Fotó: Facebook/Harag György Társulat
Az idén egy héten át, online előadásokkal is ünnepli a magyar drámairodalmat a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely két koprodukcióval jelentkezik és a társulat korábbi előadásait vetíti bérletes nézőinek az interneten – közölte hétfőn, a magyar dráma napján a teátrum.
2020. szeptember 21., 21:082020. szeptember 21., 21:08
Bessenyei Gedő István társulatigazgató elmondta, hogy a magyar dráma napján általában zsúfolt házzal játszanak, de az idén a járványügyi intézkedések miatt alig negyedháznak játszhatnak. Ez a kényszerhelyzet indította a társulatot arra, hogy időben és térben is kiszélesítse az idei megemlékezést, így egy héten keresztül nemcsak több helyszínen, hanem
Hétfőn Szatmárnémetiben a Mihai Raicu Társulattal közösen színpadra viszik A 0. kilométerkőnél című előadást, Nagyváradon pedig ugyanezen a napon mutatják be a Szigligeti Társulattal közös Gyerekjáték című produkciójukat.
A közönség újranézheti egyebek mellett a legendás 1974-es Rút kiskacsát, amelyet Szabó József Ódzsa rendezett, Móricz Zsigmond Sári bíróját, amelyet 1979-ben Kovács Ádám állított színpadra, Háy János A Senák című darabjának Lendvai Zoltán által 2005-ben rendezett előadását, a Rideg Sándor és Tímár Péter szerzőpáros Indul a bakterház című darabjának Árkosi Árpád által 2007-ben színpadra állított produkcióját, valamint Örkény István Tóték című darabját Sorin Militaru 2016-os rendezésében. A zárónapon Füst Milán Boldogtalanok című művének Radu Afrim által 2011-ben színpadra állított produkciója lesz megtekinthető.
Móricz Zsigmond Rokonok (rendező Babarczy László), Barta Lajos Szerelem (rendező Keresztes Attila), Hatházi András Manka (rendező Hatházi András), Visky András Pornó (rendező Visky András), valamint Spiró György Helló, doktor Mengele! (rendező Lendvai Zoltán) című műveinek szatmári bemutatói.
Szombaton és vasárnap újra jelentkezik élőben a társulat, amely az Északi Színházban Szőcs Géza Raszputyin című darabját viszi színre Sardar Tagirovsky rendezésében.
A magyar dráma napját 1984-től minden évben szeptember 21-én ünneplik annak emlékére, hogy 1883-ban a Nemzeti Színházban ezen napon volt az ősbemutatója Az ember tragédiája című drámai költeménynek.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!