Hirdetés

A legjobb előadásokat válogatták össze a kisvárdai fesztiválra

Az évad legjobbnak tartott határon túli előadásait hívták meg a válogatók a 27. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, amely a hétvégén kísérőprogrammal vette kezdetét az észak-szabolcsi városban, és június 27-ig tart.

Hírösszefoglaló

2015. június 22., 19:452015. június 22., 19:45

2015. június 22., 19:452015. június 22., 19:45

Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója az MTI-nek elmondta: a véglegesített program szerint 19 társulat 25 előadást mutat be a seregszemlén, és a rendezők szándéka szerint a zsűri és a közönség a határon túli magyar színjátszás teljes keresztmetszetéről ízelítőt kap a fesztiválon.

Pénteken a nagyváradi Lilliput Társulat Szent László csudatettei című bábelőadásával kezdődött a kísérőprogram, majd az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Alma és fája című kiállítását nyitották meg. A tárlat Kós Károly (1883-1977) erdélyi építész, író, szerkesztő és lánya, Koós Zsófia (1916-1990) színművész életét mutatja be. Este a Benkó Dixieland Band koncertjére várták a zenekedvelőket.

Szombat délelőtt az Aranykapu Népművészeti Egyesület mesterség-bemutatóját rendezték meg, majd a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának bábtagozatának előadása adta elő Terülj, terülj asztalkám! című mesejátékát. A versenyprogram a Tomcsa Sándor Színház előadásával indult, a székelyudvarhelyi színészek Gogol Háztűznéző című darabját mutatták be. A fesztivál hivatalos megnyitója után szombat este a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Mouawad Futótűz című művét játszotta.

Vasárnap többek között fellépett a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház a Kampf című előadással, illetve a Szatmárnémeti Északi Színház Caragiale Az elveszett levél című művével. Kedden a világhírű Nagy József franciaországi Jel színháza mutatja be versenyen kívül a Tolnai Ottó szövegeken alapuló Wilhelm-dalok című előadást, amelynek ősbemutatóját egyébként Sepsiszentgyörgyön tartották.

A kilencnapos előadássorozaton a továbbiakban a Kassai Thália Színház a Rükverc, a Beregszászi Kárpátaljai Magyar Drámai Színház a Zoltán újratemetve, a Nagyváradi Szigligeti Színház A mi osztályunk, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Karamazovok, a Csíkszeredai Csiki Játékszín az Édes Anna, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig a Kés a tyúkban című előadását mutatja be Kisvárdán.

A Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház az Antosa, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Hattyúdal, a Révkomáromi Jókai Színház a Bányavirág, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig a Figaró című előadásával versenyez a fesztiválon.

Az anyaországi színházak közül a budapesti Manna Kulturális Egyesület társulata Örkény Macskajáték című műve alapján a Szkalla lányok című előadását, míg az Óperenciás Bábszínház a Csalafintaságok a csalitosban című produkcióját mutatja be. A kísérőprogramban kedd este Puskás Peti és barátai, a szombati zárónapon pedig az ünnepélyes díjkiosztót követően Udvaros Dorottya színművész lemezbemutató koncertje szerepel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés