Hirdetés

Könyvre, kiadásra járvány után is szükség lesz

Ágrólszakadt ágazat. Nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt a könyvkiadók is, pedig a könyv fontos szellemi táplálék •  Fotó: Koinónia Facebook

Ágrólszakadt ágazat. Nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt a könyvkiadók is, pedig a könyv fontos szellemi táplálék

Fotó: Koinónia Facebook

Mivel a könyvkiadók is nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt, érintettek szerint jó lenne, ha az állam és a civil társadalom támogatná a kultúrának ezt az ágazatát, ezen belül a könyvkiadást. Erdélyi kiadók vezetői a Krónikának elmondták: stratégiai ágazatról van szó, hiszen csak a tudomány, a kultúra, a könyvkiadás segítségével lehetséges fenntartani a civilizációnkat. Közben Magyarországon a kiadók kormányzati intézkedéseket sürgetnek a könyvágazat megmentésére, továbbá európai parlamenti képviselők is a kulturális szektor megsegítését célzó kezdeményezést indítottak. 

Kiss Judit

2020. április 14., 08:062020. április 14., 08:06

Miként hat a járványhelyzet az erdélyi könyvkiadásra? Tekintve, hogy a könyvesboltok bezártak, elhalasztják a könyves eseményeket, vásárokat, milyen kiutat látnak a nehéz gazdasági helyzetben? – ezeket a kérdéseket tettük fel erdélyi könyvkiadók vezetőinek. Szilágyi D. Szabolcs szerint

a kolozsvári Koinónia kiadó számára az aktuális helyzethez való gyors igazodás jelenti a legnagyobb kihívást.

Hirdetés

„Állami határozat miatt előbb bezártuk a Koffer könyves kávézónkat, majd a kijárási tilalom életbelépésével egyidejűleg a vásárlóink maradoztak el a rövidített nyitva tartással még működő Könyvtér könyvesboltunkból. Az egyetlen megmaradt csatorna, az online vásárlás hatékonyságát csökkenti többek között az, hogy a különböző futárcégek fokozottan igénybe vannak véve ebben az időszakban, nehezen tudják teljesíteni a vállalásaikat” – mondta el a Krónikának a kiadó vezetője.

Nehézkes terepen

Szilágyi D. Szabolcs kifejtette, az otthoni munka nehézkessége és az állami intézkedések kiszámíthatatlansága miatt nehézkes terepen, de teljes erővel, minden kreativitását latba vetve dolgozik azon a munkatársi csapat, hogy házhoz szállítsák a könyvválasztás, könyvvásárlás élményét. Új futárcéggel szerződtek, a rendelést kiterjesztették telefonra és e-mailre is, remélve, hogy a közösségi médiában indított rovataiknak és a folyamatosan frissülő,

nagy árengedményeket tartalmazó Könyvtér.ro webáruházuknak köszönhetően azokhoz is eljuttathatják több ezer címből álló választékukat, akik eddig a bolti vásárlást részesítették előnyben.

Szilágyi D. Szabolcs úgy fogalmazott, a kereskedelmi tevékenységen túlmenően az éves kiadói tervüket, közvetve pedig szerzőiket, illusztrátoraikat, fordítóikat, más külső munkatársaikat is jelentős mértékben érinti a mostani szükségállapot. „Pályázatok leadásának az időszakában vagyunk, és próféta legyen a talpán, aki példányszámokat, eladási árakat, megjelenési határidőket tud most előre megjósolni” – mondta a kiadó vezetője. Azt is kifejtette, a Koinónia huszonhét éves fennállása során több csodaszámba menő, kiemelkedő megoldás is született szükség idején.

Idézet
Ha visszanézek a múltba, nem kell aggódnom a jövő miatt sem. Nem ez az első válság a kiadó életében, és úgy gondolom, nem is az utolsó. Szigorú intézkedéseket vezettünk be, amiket főként a munkatársak, de a partnereink is éreznek. Az állam sokat segíthetne, de inkább nem számolunk vele, megadva a lehetőséget, hogy pozitívan lepjen meg”

– fogalmazott Szilágyi D. Szabolcs.

Kiemelte vásárlóik lelkesítő és ösztönző hozzáállását, amikor ötletekkel, tervekkel keresik meg őket. Vagy egész egyszerűen most ejtik meg nagy könyvbeszerzésüket, amikor nemcsak ők járnak jól vele a kedvezmények miatt, hanem a kiadónak is segítenek átvészelni ezt az emberpróbáló időszakot.

Válsághelyzetben csak a
racionális gondolkodás segíthet

A marosvásárhelyi Lector kiadó vezetője, Gálfalvi Ágnes a Krónikának elmondta, borúlátó, hiszen úgy tűnik, gazdasági válság fenyeget, és az emberek elsősorban a luxuscikkeken – sajnos már idetartozik a könyv is – fognak spórolni. Ugyanakkor

most következnének a nagy könyves események, amelyek a kiadók bevételének jelentős részét hozzák: a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a csíkszeredai könyvvásár, a budapesti könyvhét, de ezek mind elmaradnak.

„Az egyedüli megoldást abban látom, ha az állam és a civil társadalom támogatja a kultúra ezen szegmensét is, ezen belül a könyvkiadást. Sokan nem gondolják végig, de mégis stratégiai ágazatról van szó, és a válsághelyzetben csak a racionális gondolkodás segíthet. Jó lenne figyelembe venni, hogy a nyugati civilizáció termelte ki annak lehetőségét is, hogy járvány idején vakcinát lehessen rövid időn belül kifejleszteni, és csak a tudomány, a kultúra, a könyvkiadás segítségével lehetséges ezt a civilizációt fenntartani. A tudományos gondolkodásra, az empirikus ismeretekre az emberiségnek továbbra is szüksége van” – fogalmazott a Lector vezetője.

Mint mondta, kevesen gondolják végig azt is, hogy egy könyvkiadónak nemcsak az a szerepe, hogy nyomtatott formába hozzon egy kéziratot, hiszen ezt a nyomda végzi el. A könyvkiadó fő dolga, hogy egy irodalmi vagy tudományos művet a nagyközönség számára olvashatóvá tegyen: ahogyan a szerző megírja, az még nem biztos, hogy abban a formában „fogyasztható”. És a kiadó dolga az is, hogy illusztrációkkal, táblázatokkal lássa el a szöveget. Gálfalvi Ágnes elmondta azt is,

bár az utóbbi években sokan beszéltek arról, hogy a nyomtatott könyv háttérbe szorul, magyarországi statisztikák például azt mutatják: az elektronikus könyv nem tudott gyökeret verni,

hiszen rövid megingás után a nyomtatott könyv népszerűsége újra visszatért, az e-könyv piaca pedig marginális.

Bár a könyvesboltok bezártak, a nyomtatott kiadványok továbbra is népszerűek •  Fotó: Facebook/Dávid könyvkereskedés Galéria

Bár a könyvesboltok bezártak, a nyomtatott kiadványok továbbra is népszerűek

Fotó: Facebook/Dávid könyvkereskedés

Remélhetőleg idővel
minden helyre áll

Ifj. Király István bonyolult, sok összetevős függvénynek, sokismeretlenes egyenletnek látja a mostani helyzetet. „A nagy könyvkiadókonszernek – gondolok itt a Libri- és a Líra-csoportra – tudnak piackutatást végezni egy-egy kiadvány esetében. Mi, erdélyi kiadók erre a feladatra nem tudunk humán erőforrást biztosítani, mert az anyagi keretek végesek. Eddig is egyéves tervekben gondolkodtunk, és hónapról hónapra számoltuk ki a kiadások és eladások függvényét, beleértve a támogatásokat” – fejtette ki megkeresésünkre a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó vezetője. Elmondta, 2014-től kezdve – amikor megvásárolva a jogokat és a brandet a néhai Mentor Kiadótól, megalapították a Mentor Könyvek Kiadót – meggyőződése volt, hogy az olvasás és a könyvvásárlás egyfajta reneszánszát éli.

„Noha a támogatások megcsappantak a korábbi időszakhoz képest, sikerült olyan kéziratokat közkinccsé tenni, olyan könyveket kiadni, amelyekre büszkék vagyunk. S bár – mint mondtam – nem tudunk e téren piackutatást végezni, az eladások azt jelezték, igény van a kiadványainkra, igény van a könyvekre, igény van az irodalomra, arra, hogy néha költségkeretet félretéve olyan minőségben adjunk ki könyveket, amelyek megállják a helyüket a mindenkori magyar könyvpiacon” – ecsetelte a kiadó vezetője.

Hozzátette, szándékosan hangsúlyozza, hogy „mindenkori”, hiszen az erdélyi boltokon kívül a magyarországi hálózatokat (kis- és nagykereskedőket) is el kell látni.

Idézet
 Nehéz megmondani, hogy merre tart a helyzet. Jelen pillanatban, forgalomjelentések hiányában nincsen valós képünk arról, hogy vásárolják-e a könyveinket vagy sem, hiszen a helyi könyvesboltok, amelyek havonta jelzik a mutatókat, zárva vannak, a magyarországi boltok pedig háromhavonta küldenek eladási jelentéseket. A közösségi média felületein az jelenik meg, hogy ebben a bezártságban sokan olvasással töltik a napokat, és a könyv kölcsönzi azt a feltétel nélküli szabadságérzetet, amit korábban, még a járvány előtt érzett. Hogy ez mennyire valós? Nem tudhatjuk”

– állapította meg ifj. Király István. Hozzátette, azt sem lehet tudni, hogy akik olvasnak, frissen vásárolt vagy már régóta polcon heverő könyveket ütnek-e fel. „Amiről szintúgy nem lehet képünk, az az, hogy lesz-e miből könyvet vásárolni. Szóval nem is a könyves szemlék elnapolása a legfőbb probléma. Ezek szükséges, észszerű lépések voltak. És biztos vagyok benne, hogy amikor újra lesznek könyvvásárok, könyvfesztiválok, semmivel sem lesz kevesebb érdeklődő, mint korábban. Legfeljebb a vásárlókeret lesz szűkebb (rövid távon), de idővel minden helyre áll, és elképzelhető, hogy elértéktelenednek hamis aranyak, és a könyv lesz az igaz érték” – reménykedik a marosvásárhelyi kiadó vezetője.

A könyvágazat megmentését kérik

A magyarországi Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) – amelynek több erdélyi kiadó is tagja – hathatós kormányzati intézkedéseket sürget a könyvágazat megmentésére. Gál Katalin, az MKKE elnöke levélben fordult Demeter Szilárdhoz, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztoshoz, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárhoz és Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez, ismertetve a könyvágazat kritikus helyzetét. Levelében azonnali kormányzati intézkedéseket sürget, konkrét intézkedési tervet javasol a könyvágazatban tevékenykedő munkaadók, munkavállalók, könyvszakmai vállalkozások megsegítésére. 

Idézet
Az alábbi intézkedések, amelyek egyaránt érintik a munkaadókat, vállalkozásokat, különböző formában (vállalkozók, alkalmazottak) a munkavállalókat, hozzájárulhatnak a szakma, valamint a nemzeti könyvkultúra fennmaradásához”

– áll a levélben. Az intézkedések közt szerepel a mindkét oldalt (munkaadó és -vállaló) érintő közterhek, adók fizetésének felfüggesztése az év végéig, a nettó minimálbér biztosítása valamennyi alkalmazott munkavállaló részére, megkülönböztetett gazdasági mentőöv összeállítása a könyvszakmában legalább 5 éve működő mikrovállalkozások – ezek legtöbbször családi vállalkozások – részére. Az egyesülés tagjai kérik a nyílt könyvkiadási pályázati lehetőségek bővítését, a pályázható támogatás összegének jelentős emelését.

Európai parlamenti kezdeményezés
a kultúra megmentésére

Közben európai parlamenti képviselők is kezdeményezést indítottak az európai művészek és a kulturális szektor megmentésére. Az MKKE honlapján idézte Niklas Nienaß és Salima Yenbou  nyílt levelét, amelyben a képviselők több, a kulturális ágazat szereplői számára fontos intézkedés meghozatalát és támogatását sürgetik a koronavírus-járvány kapcsán, így a kulturális és kreatív szektorok (CCS) anyagi támogatását, a szabadúszók szociális támogatásának lehetőségét, a kis- és középvállalkozások különböző típusú támogatását (pl. adócsökkentés, hitel, bevételkisesés-támogatás, támogatás a vissza nem téríthető költségeikre), valamint olyan fiskális intézkedések meghozatalát, amelyek csökkentik a forgalomtól függő nyomását a szektoron. A járvány elvonulása után javasolják egy csomagterv elkészítését a tagállamok számára, amely biztosítja, hogy a kulturális és kreatív szektorok megbirkózzanak a válság hosszú távú következményeivel.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
2026. szeptember 05., szombat

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban

Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban
Hirdetés
Hirdetés