Hirdetés

A kolozsvári magyar színjátszás 230. évfordulóját ünneplik hétvégén

A Kolozsvári Állami Magyar Színház december 17-én ünnepli fennállásának 230. évfordulóját, ez alkalomból egész napos rendezvénysorozatot szerveznek szombaton.

Krónika

2022. december 13., 16:232022. december 13., 16:23

Amint a színház közleményében olvasható, 1792. december 17-én A titkos ellenkezés vagy Köleséri című darab bemutatásával a Nemzeti Játszó Társaság elkezdte előadásait, és ezzel elindult a folyamatos magyar színházi élet Kolozsváron. 1792 októberében a Fejér János által vezetett nemes színjátszó ifjak, Kontz József, Sáska János, Jantsó Pál, Verestói Mihály, Fejér János testvérei, István és Rozália, Kis Terézia, és Keszeg Terézia kérelmet nyújtottak be a királyi főkormányszékhez és az országgyűléshez azért, hogy magyar nyelven írt darabokat adhassanak elő Kolozsváron és bárhol Erdélyben.

Szombat délelőtt 11 órától színháztörténeti sétán vehetnek részt a kolozsvári színjátszás múltja iránt érdeklődők Salat-Zakariás Erzsébet vezetésével.

Hirdetés

A séta útvonala: Rhédey-ház – Farkas utca – Házsongárdi temető – Kolozsvári Nemzeti Színház (Hunyadi téri színház) – Kolozsvári Állami Magyar Színház (sétatéri színház). A Farkas utcai kőszínház egykori székhelyéhez érkezve (Aula Magna épülete) megkoszorúzzák az emléktáblát. Délután 1 órától a színház emeleti előcsarnokában Mozzanatok a kolozsvári magyar színjátszás történetéből címmel szerveznek eseményt. Darvay Nagy Adrienn színházkutató, színháztörténész Szín játék – Rendezte Taub János című könyvét mutatják be.

•  Fotó: plakát Galéria

Fotó: plakát

Ezt követően a színházkutató előadást tart Hogy tükröt tartson – Tompa Gábor Hamletjei és az erdélyi reteatralizáció címmel készülő könyvéről.

Este 8 órától Béres László rendezését, az Ősvigasztalást tekintheti meg a közönség, amely előadás egyszerre kapcsolódik a Tamási 125 emlékévhez, és a 230 évnyi magyar nyelvű kolozsvári színjátszás méltó megünnepléséhez is, hiszen Tamási 1924-ben a Janovics Jenő vezette kolozsvári színház drámapályázatára küldte be névtelenül színművét, amit akkor dicséretben részesítettek. Az Ősvigasztalás című előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a biletmaster.ro weboldalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés