Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója átveszi a legjobb előadásnak ítélt díjat Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésztől
Fotó: MTI
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Ibsen Rosmersholm című darabjának színpadra állítása lett a legjobb előadás a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait szombaton a fesztivált záró gálaesten adták át Pécsen, a Kodály Központban.
2018. június 17., 12:052018. június 17., 12:05
2018. június 17., 13:272018. június 17., 13:27
A szakmai zsűri által legjobb előadásnak ítélt produkció még két díjat kapott, a Rebekka Westet alakító Imre Évát a legjobb női főszereplő, Andrij Zsoldakot és Daniel Zsoldakot a legjobb díszletért járó díjjal ismerték el – közölték a szervezők az MTI-vel.
A legjobb rendezésért járó díjat Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház Kaukázusi krétakör című darab rendezője kapta, a legjobb férfi főszereplő a darabban Azdakot játszó Kocsis Gergely lett.
A szakmai zsűri döntése szerint a legjobb női mellékszereplő a Radnóti Színház III. Richárd című előadásából Kováts Adél, a legjobb férfi mellékszereplő a kecskeméti Katona József Színház által színre vitt Csárdáskirálynőben Kaucsiánó Bonifác grófot alakító Szemenyei János lett.
Elismerték a legjobb harminc év alatti női színészi teljesítményt is, a díjat Szakács Hajnalka, a debreceni Csokonai Színház művésze érdemelte ki Csehov Három nővér című drámájában nyújtott alakításáért. Ez a produkció kapta a legjobb színpadi mozgás és térhasználatért, illetve Kozma András a legjobb dramaturgi munkáért járó díját is.
A versenyben Danilo Kis-darabbal részt vevő Újvidéki Színház két elismerésben részesült: a Borisz Davidovics síremléke című előadásé lett a legjobb társulati összjáték, Marjan Necaké pedig a legjobb színházi zene díja.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Ibsen Rosmersholm című darabjában Rebekka Westet alakító Imre Éva, miután átvette a legjobb női főszereplőnek járó díjat
Fotó: MTI
A legjobb jelmezért járó elismerést Nagy Fruzsina, a Katona József Színház Kaukázusi krétakörének és a Radnóti Színház III. Richárdjának jelmeztervezője kapta, a legjobb fényterv díját a zsűri a szintén a III. Richárdban közreműködő Baumgartner Sándornak ítélte oda.
A szervezők tájékoztatása szerint a háromtagú színészzsűrinek a legjobb női alakításért járó elismerését Pálmai Anna, a budapesti Katona József Színház színésze, a Kaukázusi krétakör női főszereplője kapta, a legjobb férfi alakításért járó díjat a nyíregyházai Móricz Zsigmond Színház művésze, Horváth László Attila érdemelte ki. A közönségzsűri szintén a nyíregyházai társulat által színre vitt László Miklós-komédiának, az Illatszertárnak ítélte oda különdíját.
A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díját Rózsa Krisztián, a Miskolci Nemzeti Színház színésze kapta a teátrum Kaukázusi krétakör-előadásában nyújtott alakításáért, a Színházi Dramaturgok Céhének Vilmos-díja, amelyet az idei nyílt fórum - felolvasó színház - legjobb színművének ítéltek meg, Oláh-Horváth Sára Lenni vagy nem című darabjáé lett.
A darabokat a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában mutatták be, a meghívott előadásokat Regős János és Térey János válogatta Bazsányi Sándor és Balog József segítségével. A kilencnapos találkozón a versenyprogram mellett több mint száz rendezvény, közönségtalálkozók, koncertek, beszélgetések és további színházi előadások várták az érdeklődőket.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!