A kincses várost ünneplik a kolozsvári opera új évadában

A Mágnás Miska lesz a Kolozsvári Magyar Opera új évadjának első bemutatója október 13-án. Szirmai Albert és Bakonyi Károly nagy sikerű operettjét száz évvel ezelőtt, 1916 februárjában mutatták be először. Az új évadban ugyanakkor koncertsorozattal tiszteleg az opera a 700 éves kincses város előtt – jelentette be beharangozó sajtótájékoztatóján Kosztin Áron, a Kolozsvári Magyar Opera igazgató-helyettese.

Kiss Előd-Gergely

2016. szeptember 21., 18:232016. szeptember 21., 18:23

Az új idény egyébként már elkezdődött a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar rendkívüli hangversenyével, amely látványos közönségsikert aratott. Az első bemutató előtt még előadják Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjét, amely az elmúlt évad utolsó bemutatója volt.

Kiemelt szerepe van az opera őszi műsorában A 700 éves Kolozsvár zenéje című koncertsorozatnak. Elsőként október 6-án Állapotomat jelentem címmel a Barozda együttes koncertjére kerül sor az operában. A koncertsorozat másik helyszíne az Erdélyi Néprajzi Múzeum épülete, ahol október 21-én a Flauto Dolce régizene-együtt koncertjére kerül sor. A koncertsorozattal ugyanakkor az 1956-os szabadságharcra is emlékeznek Mozart Requiem című művét adják elő az operában, a szólista Pataki Adorján, Szilgyá János, Egyed Appolónia és Molnár Mária. Ezt követi október 29-én a Brassai vonósnégyes koncertje. A sorozatot Erich Türk orgonakoncertje zárja november harmadikán, amelynek a piarista Szentháromság-templom ad otthont.

Kosztin Áron bejelentette: az opera a Kolozsvári Operabarátok Köre alapítvánnyal közösen ingyenes buszjáratot biztosít olyan Kolozs megyei csoportoknak, akik szívesen járnának operába, de az utazási költségek miatt visszariadnak ettől.

Az évad során ugyanakkor bemutatják Mozart Don Giovanni című művét, és sor kerül kortárs balettelőadásra is A test utazása címmel. Márciusban egy vadonatúj Carmen-előadással rukkol elő a társulat, továbbá bemutatják Ruzitska József Béla futása című alkotását, amelyet az első magyar nyelvű operaként tartanak számon. Az évad végén és a következő évad elején Domenico Cimarosa A Titkos házasság és Verdi Otello című operája mutatják be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra