Hirdetés

A két világháború közötti kolozsvári és temesvári fiatal képzőművészek munkásságát mutatták be Kolozsváron

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

A két világháború közötti kolozsvári és temesvári fiatal képzőművészek szinte elfeledett munkásságát és az őket tömörítő Bohémia kört bemutató háromnyelvű kiadványt ismertették a kolozsvári Quadro Galériában.

Fodor Enikő

2011. július 18., 09:052011. július 18., 09:05

 Az említett képzőművészek munkáiból egyébként a galériában május végén kiállítás is nyílt: az érdeklődők a könyvismertetőn tekinthették meg utoljára a tárlatot is. A Boema – Fiatal kolozsvári művészet a két világháború között című kötetet Ileana Pintilie műkritikus méltatta, bevezetve a közönséget a kor hangulatába. A nagyon szegény körülmények között élő művészek alkotásai másfajta szemléletmódot képviseltek, az addig megszokott, a bukaresti iskola által képviselt irányzathoz képest. Kolozsvár és Temesvár akkoriban a perifériának számított a monocentrikus művészeti világban, itt kezdte el működését a Párizsból hazatérő, a francia iskola elveit követő Tasso Marchini, Romul Ladea, Anastase Demian, Catul Bogdan vezetésével az a fiatal művészcsoport, akik szakítani próbáltak a romantikával.

A nagyon kis korkülönbségnek köszönhetően szoros mentor-diák kapcsolatok alakultak ki – mondta a műkritikus hozzátéve azt is, hogy mindannyian egy műteremben dolgoztak, nem csoda, hogy ezek a barátságok az alkotásokból is visszaköszönnek. Például Tasso Marchini és Fülöp Antal Andor barátsága, Letiţia Muntean és Tasso Marchini örök jegyessége, Eugen Gâscă és Ion Vlasiu barátsága. „Kicsit filmszerű ez a téma, romantikus történet, amelyet nehéz megragadni, ráadásul anyag sincs elég hozzá – mondta el a Krónika kérdésére Székely Sebestyén György, a galéria igazgatója – a kiállítás anyagának 80%-a németországi és bukaresti gyűjtőktől érkezett.”

Ennek is köszönhető, hogy a háromnyelvű kiadvány megjelent. A kötet több, mint a kiállítás katalógusa, hiszen művészettörténeti tanulmányokat, antológiát a két világháború közötti művészek saját szövegeivel, 1925–1940 közötti kronológiát, általános bibliográfiát és korabeli, soha nem közölt fényképeket tartalmaz. A kötet magvát Székely Sebestyén György és Ioana Vlasiu tanulmányai képezik, Székely a művészettörténészt kincskeresőnek nevezi, aki értékes kapcsolatokat keres és tár fel, Vlasiu arra keresi a választ, „létezik-e bármi is, ami a két világháború közötti erdélyi művészetet a 20. századi román művészettől megkülönbözteti, és e kiállítás nézőpontját ezáltal hitelesíti?”

A könyvbemutatót egyébként a galéria nyugati sarokszobájában tartották, ahol egy, az erdélyi művészet történetét áttekintő könyvtárat kezdtek el berendezni. Az eddig összegyűlt könyveket megvásárolták, vagy adományokból származnak, például már rendelkeznek egy eredeti Szolnay Sándor-katalógussal is. A galéria igazgatója elárulta, hogy ebben a témában a közönség még meglepőbb kiállításokra is számíthat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés