
Kárpát-medencei és moldvai népdalokkal is megismerkedhet a közönség a Kaláka Versudvar napjai keretében a pénteken kezdődő Művészetek Völgyében.
2013. július 23., 18:072013. július 23., 18:07
2013. július 23., 18:092013. július 23., 18:09
A kapolcsi helyszínen idén is lesznek gyerekprogramok, valamint neves előadókkal versfaragás. Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, hegedűs tavaly megjelent népdaloskönyvében kilenc tájegységet választott ki a Kárpát-medencéből és Moldvából: kottaképekkel, gazdag szöveganyaggal közölt százötven népdalt. \"A kötetből a tájak jellegzetes arculata is kirajzolódik: történeti-földrajzi leírások, versek, prózai részletek, valamint a táncházi énekesek, muzsikusok legkiválóbb mestereinek személyes hangvételű esszéi hozzák közel a világot, amelyben a dalok születtek\" – mondta Gryllus Dániel az MTI-nek.
A Kaláka Versudvar augusztus 4-ig minden este azzal zárul, hogy a kilenc tájegységből elénekelnek néhány dalt a tájegység zenéjét játszó zenészekkel. Lackfi János költő vezetésével naponta Versműhely kezdődik, ahol versimprók születnek, délután pedig gyerekprogramok és koncertek lesznek estig. Idén is lesz József Attila- és Kányádi-est. A mostani fesztiválra szintén hívtak zenész társakat, például Malek Andreát, Sebő Ferencet, Szalóki Ágit, Dés Andrást, Ferenczi Györgyöt, a Kosbort, illetve költőket, köztük Kiss Judit Ágnest, Molnár Krisztina Ritát, Varró Dánielt, Kovács András Ferencet, Tóth Krisztinát, Szlukovényi Katalint, Kiss Annát és Szabó T. Annát.
A Kaláka Versudvar hagyományosan szomszédolni fog más udvarokkal, közös koncertek lesznek Palya Beával, és végigénekelik az udvarhoz vezető utat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!