
2012. november 08., 19:472012. november 08., 19:47
A színház vezetése a nagyközönség igényeit kívánja kielégíteni ezzel az előadással, hiszen Moliere Fösvényét előadni szakmai kihívást jelent a művészeknek, a vígjáték sodró humora viszont garantált szórakozás a nézőnek. Csurulya Csongor, a társulat művészeti vezetője, az előadás rendezője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a darab aranytartaléknak számít, hiszen sikeres volt a nyári szabadtéri bemutatkozás, így igyekeznek majd eljutni más városok szabadtéri rendezvényeire, akár külföldre is. Az egyeztetések jelenleg is zajlanak. Elkészítették a díszlet úgynevezett „B változatát”, amely alkalmassá teszi a produkciót arra, hogy a környező falvak és városok művelődési házaiban is bemutassák. A társulatot már meghívták a felújítás alatt álló székelykeresztúri művelődési ház átadójára is.
Nagy Pál igazgató szerint a székelyudvarhelyi városháza udvarán is biztosan fellépnek még nyaranta. A technikát, a mobilszínpadot és a nézőteret kiszállítani ide egyébként sem akkora költség, mint kiszállni egy másik településre.
A Fösvény érdekessége egyébként, hogy a színház teljes személyzete dolgozik benne, teljesen házi gyártású – nemcsak a dramaturg és a rendező, de a díszlet- és jelmeztervező is a társulat munkatársa –, a kisebb szerepeket pedig összevonták, így valódi erőpróba a színészeknek két-három „arccal” helytállni a kétórás előadásban. Nagy Pál szerint Moliere Fösvénye olyan mű, amelyben minden főbb szerep jól kidolgozott, így a színészek kiteljesedhetnek a produkcióban. A szerző annyira tisztában volt a színpadi szabályokkal, hogy az általa kreált fordulatok ma is kiválóan és újszerűen működnek.
Simó Márton
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.