Victor Ponta miniszterelnöknek írt nyílt levélben tiltakoztak a legismertebb román filmesek - köztük Cristi Puiu, Ada Solomon és Călin Peter Netzer – a Nemzeti Filmalap tervezett csökkentése ellen, amelyet szerintük a decentralizációs törvénytervezet irányoz elő. A miniszterelnök a levélre reagálva hétfőn határozottan cáfolta a filmes források csökkentésére vonatkozó értesüléseket.
2013. november 11., 17:422013. november 11., 17:42
A levélírók ellenzik azt a tervet, hogy több mint 180 állami mozit átadjanak az önkormányzatoknak, és azzal sem értenek egyet, hogy – ezek működtetése és korszerűsítése címén – az alapba befolyó pénz felét az önkormányzatokhoz irányítsák. Hozzátették: az utóbbi öt évben a helyhatóságoknak átadott több mint száz filmszínház közül mindössze három tartotta meg eredeti rendeltetését. „A román film krónikusan alulfinanszírozott, annak ellenére, hogy nagy mértékben hozzájárul Románia külföldi megítélésének javításához és az utóbbi hét évben begyűjtötte a szakma legrangosabb európai díjait, a cannes-i Aranypálmától a berlini Aranymedvéig” – emlékeztettek a nyílt levél szerzői. Rámutattak: ugyanebben a hét évben a – romániai munkavállalóktól beszedett hozzájárulásból és DVD-értékesítésből kialakuló – filmalap 40 millió lejről 25 millióra csökkent. Hozzátették: a román filmszakma az egyedüli Európában, amely nem kap állami támogatást filmkészítésre és -forgalmazásra. A román filmesek szerint félő, hogy alkotásaik nem jutnak már el a hazai közönséghez, hiszen a plázákban működő multiplexekben nem vetítenek román filmeket, ezeken kívül pedig 26 működő mozi maradt a húszmilliós országban. A romániai mozikban idén 30 ezren váltottak 5-10 lejes jegyet valamely román filmre, miközben a plázákban 35 lejes az átlagos jegyár. A rendszerváltáskor még csaknem 900 mozi működött az országban.
Victor Ponta hétfői nyilatkozatában cáfolta, hogy pénzt vonnának el a Nemzeti Filmalapból. „Találgatások szerint a kormány pénzt kíván elvonni a Nemzeti Filmalapból, amely új román filmek létrehozására van elkülönítve. Ez nem igaz, egy vasat sem vonunk el ebből a forrásból. Legyen világos minden romániai filmes számára, hogy továbbra is ugyanannyiból gazdálkodhatnak – fogalmazott a miniszterelnök. – Az ország nagyobb mozitermei közül négyet vagy ötöt központi felügyelet alatt hagyunk, köztük a bukaresti Patriát, amelyben az új román filmek premierjét tartják. A többi épület, amelyek mind parlagon hevernek, a helyi önkormányzatokhoz kerül, amelyek uniós forrásokból fogják felújítani és újranyitni ezeket”
A román újhullámnak nevezett filmesek valóban kitüntetett figyelmet kaptak az utóbbi időben a jelentős nemzetközi fesztiválokon. Az idei Berlinalén a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét Calin Peter Netzer román rendező Anyai szív (Poziţia Copilului) című filmje kapta. Cristi Puiu filmrendező – a Lazarescu úr halála című, Cannes-ban is díjazott film alkotója – 2007-ben nyert Aranypálmát Cannes-ban a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjével. Három éve, 2010-ben, Florin Şerban a Fütyülök az egészre (Eu când vreau să fluier, fluier) című filmjével elnyerte a berlini zsűri nagydíját és a vele járó Ezüstmedvét.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!