
Under Construction. Az előadás a színházi eszközökkel vizsgálja a társadalmat, amiben élünk
Fotó: facebook.com/Kolozsvári Állami Magyar Színház
A felnőtté válásról szóló Under Construction című dokumentarista kísérleti előadással áll a közönség elé a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
2018. november 06., 14:512018. november 06., 14:51
2018. november 06., 18:292018. november 06., 18:29
A bemutatót meghirdető keddi sajtótájékoztatón Visky András, a színház művészeti igazgatója elmondta: az előadás nem irodalmi szövegből, hanem közösségi történetekből épül fel, amelyeket az alkotók a felnőttkor küszöbén álló fiatalokkal folytatott fókuszcsoportos beszélgetésekből szűrtek ki.
– fogalmazott. Hozzátette: az előadáshoz a színház a román kulturális alaptól pályázott támogatást, így a produkció kereteit a pályázat határozta meg. Az Under Construction pályázatát a Deák Katalin és Bíró Réka dramaturg páros írta meg. Ők hozták tető alá a szülő-gyermek kapcsolatot feldolgozó tavalyi Homemade előadást is.
Sipos Krisztina, a projekt koordinátora elmondta: a Homemade tavalyi sikere nagyon sok fiatal színészt és színészhallgatót vonzott a produkcióba. A csapat tagjai négynapos nyári táborban is próbáltak összecsiszolódni.
Deák Katalin arról számolt be, hogy
Az előadás a beszélgetések során felszínre hozott történeteken keresztül foglalkozik a felnőtté válással.
A kísérleti színházi produkciót szombaton mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!