Hirdetés

A fehér király héberül

Kétszáz magyar könyvet mutatnak be a vasárnap nyíló, és öt napig tartó Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásáron, amelyen négy magyar író, Spiró György, Schein Gábor, Röhrig Géza és a marosvásárhelyi származású Dragomán György személyesen is részt vesz.

2013. február 05., 06:162013. február 05., 06:16

Novák Attila, az izraeli magyar nagykövetség kulturális attaséja elmondta, hogy a Balassi Intézet Publishing Hungary elnevezésű programsorozatának része a jeruzsálemi könyvvásáron való részvétel, amelyen hatszáz kiadó több mint százezer könyvét állítják ki, és amelyre 30 országból érkeznek szerzők.

Magyar stand is lesz, több mint 200 könyvet, köztük Izraelben megjelent negyven magyar kiadványt is bemutatnak. A napokban jött ki a nyomdából héber nyelven Spiró György novelláskötete, az Álmodtam neked Tarbay Dávid fordításában, az Am Oved Kiadó gondozásában. A Kossuth-díjas író a február 15-éig tartó nemzetközi könyvszemle több programjában is részt vesz: az egyik központi helyszínen, az Irodalmi Kávézóban Smuel Faszttal, a Makor Rison című lap irodalmi szerkesztőjével beszélget, majd A valóságban élni címmel Ilan Eldad színházrendező – aki Lengyel Iván néven született Szabadkán, és több darabot is színre vitt Budapesten – beszélget Spiró Györggyel. Az író Prah című, kétszemélyes komédiáját a tel-avivi Kameri színházban felolvasáson mutatják be Ilan Eldad közreműködésével.

Dragomán Györggyel, akinek A fehér király című regénye héberül is olvasható, a kötet fordítója, Avi Dekel beszélget. Schein Gábor író, költő, műfordító nemcsak dedikál írótársaival a magyar standon, hanem Mordehájhoz szólva címmel beszélget Miriam Neiger-Fleischman festő-költő-műfordítóval.

Röhrig Géza költő, az Éj, a Hamvasztókönyv, a Törvény, a Haszíd történetek című kötetek szerzője Noa Manheim kritikus közvetítésével találkozik az olvasókkal az Irodalmi Kávézóban. A magyar irodalom Izraelben a kiadók szemszögéből címmel kerekasztal-beszélgetés is lesz, ezen részt vesz Ornit Cohen Barak, a Modan Kiadó szerkesztője, Mose Ron, az Am Oved Kiadó és Sárközy Bence, a budapesti Libri Kiadó vezetője, a moderátor Kőbányai János, a Múlt és Jövő Kiadó vezetője.

A jeruzsálemi könyvvásár kísérőrendezvénye lesz Tel-Avivban, a Héber Írók Szövetsége székházában az a magyar nyelvű est, amelyen Itamar Jaoz Keszt szarvasi születésű neves izraeli költő, műfordító beszélget a magyar szerzőkkel.

Novák Attila kiemelte, hogy a könyves seregszemlén komplex Magyarország-képet szeretnének adni az izraeli és a nemzetközi közönségnek, ezért zene is lesz a magyar standon, a Besh o droM együttes két muzsikusa, Barcza Gergő és Pettik Ági lép fel. A gasztronómia is helyet kap a magyar programban: Mautner Zsófia gasztroblogger főzőshow-t mutat be, és menüt kínál. A jeruzsálemi könyvfesztivált kétévente rendezik meg, idén is az államfő, Simon Peresz és Jeruzsálem polgármestere, Nir Barkat nyitja meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
Hirdetés
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
Hirdetés
Hirdetés