Hirdetés

TESZT: a régió befogadó színházi szemléje

•  Fotó: Bíró Márton

Fotó: Bíró Márton

Évről évre bővül a program, növekszik a résztvevők száma: a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) hetedszer tölti meg május 24–31. között a három társulattal – magyar, román és német – működő temesvári színház épületét. A fesztivál azokat is könnyedén befogadja, akik csak később tudtak bekapcsolódni a programokba.

2014. május 29., 19:352014. május 29., 19:35

Idén a múlt és a múltfeldolgozás tematikájával foglalkozik a Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió legjelentősebb előadásait bemutató seregszemle, e köré épülnek a meghívott előadások, de sok kísérőrendezvény is. Az előcsarnokban az érdeklődőt A megtalált múlt című kiállítás fogadja, melyet a képzőművészek számára meghirdetett pályamunkák képi levonatai alkotnak a padlón.

Ezt a kiállítástípust már láthattuk a temesvári színházban, hiszen az előző években is ilyen levonatok díszítették a padlózatot. Most még aktuálisabbnak tűnik ez a kiállítási módszer, hiszen fentről tekinthetünk rá a képzőművészek által megtalált múltra, leguggolhatunk hozzá, körbejárhatjuk. Ráléphetünk a múltra. Vagy táncolhatunk rajta.

A másik szembetűnő eleme az előcsarnoknak a fesztiválújságként működő TESZT-Fal, amely ugyancsak ismerős a visszatérő fesztiválozók számára. Ezúttal ez a felület is megnőtt. Már nemcsak a nagyszínpad bejárata melletti falakra helyezett panók várnak a résztvevők „üzeneteire”, hanem az egész előcsarnokot bevonták szürke csomagolószerű papírral, amely mintegy becsomagolja a teret, a múltat.

A TESZT-Falat rendszerint az ideutazó diákok írják tele előadás-reflexiókkal, fesztiválnaplóval, beszámolókkal, frappáns rövid szövegekkel. Ezen kívül bárki számára nyitott felület marad, és arra bátorít, hogy a néző is tollat, ceruzát ragadjon.

Egy ilyen környezetben nagyon könnyen rá tudunk hangolódni az előadások múltfeldolgozó témájára. Felkészít a kíméletlen vagy könnyedebb szembenézésekre, az előadásokban megjelenő múlt fakóságára, a feldolgozásban rejlő nehézségekre. A fesztivál ötödik napján szükségünk is van erre, hiszen az Urbán András által rendezett Neoplanta című előadás nem könnyű falat.

Az Újvidéki Színház egy város történelmén keresztül olyan kérdéseket érint, amelyek nem ismeretlenek a romániai magyarság számára sem. Újvidék, Novi Sad, Neusatz, Mlada Loza, vagy Neoplanta. Ismerjük a többnyelvű megnevezések köré épülő problémák sokaságát.

Egy multikulturális város identitásának megtalálása, a különbözőségek összeférhetetlensége, nemzetek keveredése, a hovatartozás kérdései kegyetlenül megérintik a nézőket. Ugyanakkor az előadás lehetőséget ad arra is, hogy ráismerjünk saját frusztrációinkra, és nevetéssel lazítsuk fel őket.

A fesztivál kísérőprogramjai is izgalmasnak bizonyulnak: szerda este például a budapesti Titkos Társulat fogad, Színházi jam címmel csábítanak el a teátrum festőműhelyébe, ahol egy színházi kísérletnek lehetünk résztvevői.

Ezt követően a One night in the Theatre with Secret Man című koncerten Antal Attila és zenésztársai gondoskodnak a kellemes szórakozásról. Annak ellenére, hogy a TESZT egyre inkább növekszik, továbbra is barátsággal viszonyul a résztvevőihez. Mindegy, mikor érkezel, örömmel vár.

Biró Réka

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés