„Nem a bosszú vezérel”

Szabadúszó rendezőként pályázott a tisztségre. Kihívást jelentett-e ez a megmérettetés?

Több okból is fontosnak éreztem, hogy jelentkezzem – az egyik éppen szabadúszó mivoltommal kapcsolatos. Ha nem vagy benne a vérkeringésben, kívülről nehezen tudod befolyásolni a színházi életet. Nincs döntőképességed, nem jutnak el hozzád az információk. Az első versenyvizsgáról például nem is tudtam. Úgy érzem, eléggé aktív és tapasztalt vagyok, hogy bele tudjak szólni a színházi életbe. Másrészt azok közé tartozom, akik régóta és aggódva követik a lejtőn egyre lennebb csúszó vásárhelyi színház sorsát. Láttam, hogy a belülről érkező megváltási kísérletek kudarcba fulladtak.

Miért választott jelentős gondokkal küszködő társulatot?

Nem feltétlenül a társulat a hibás ebben. Persze voltak, és bizonyára vannak olyan érdekek, amelyek bomlasztanak. De a vásárhelyi intézmény nem most, hanem a Székely Színház megszűnése óta indult el a lejtőn! Harag György még annak idején megmondta, a Székely Színház azért halt meg, mert képtelen volt megújulni.

Aki így vélekedik a színházról, nem tart attól, hogy méhkasba nyúl?

De igen. Nem félelemmel, de kételyekkel veszem át a magyar tagozat vezetését. Tudom, hogy nem lesz könynyű dolgom, de bízom abban, hogy a szaktárca és az igényesebb munkára hajló közösség tagjainak támogatásával jó munkát végezhetek.

Melyek a legsürgősebb teendők?

Sok van. Marosvásárhelyen egy épületben két színház működik, ezért mindenekelőtt át kell szervezni, és új alapokra kell helyezni az intézményt. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ez a két társulat két külön entitást, két külön kultúrát és két külön célközönséget jelent.

Akár a szétválás kezdeményezését és lebonyolítását is felvállalja?

Nem feltétlenül a szétválásban kell keresni a megoldást. Különben is nagyon nehéz lenne megosztani a jelenlegi vagyonalapot. Viszont a közös költségvetés szétválasztása, az anyagi improvizációk és átláthatatlanságok megszüntetése, a társulatok közötti egyezség papírra fektetése a jelenleginél nagyobb autonómiát biztosítana a magyar tagozat számára. Bízom abban, hogy mindezt a román kollégák is megértik, és tiszteletben tartják.

A Tompa Miklós Társulatnál többen úgy emlegetik önt, mint aki életében egyszer rendezett itt, és akkor is nagyot bukott. Nem zavarja?

Valóban, a Homburg hercegével életem legnagyobb színházi kudarcát éltem meg Marosvásárhelyen. De akkor az engem szabotáló társulat buktatott meg. Azóta én is tapasztaltabb lettem, a színészek is valamelyest cserélődtek, így hát abban bízom, hogy a mostantól kezdődő együttműködésünk eredményesebb lesz. Higgye el, bennem nincs semmiféle bosszúvágy.