Hirdetés

380 program a budapesti könyvfesztiválon

Mintegy 380 programmal várja a közönséget a 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál április 18. és 21. között, az esemény díszvendége Olaszország és Michel Houellebecq francia író lesz.

2013. március 25., 08:332013. március 25., 08:33

A Millenáris park B épületében tartandó rendezvényre 25 országból mintegy 70 vendéget várnak. Olaszország tíz év után másodszor mutatkozhat be Budapesten – mondta el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a fesztivál igazgatója.

Kiemelte: az olasz díszvendégség gesztus, hiszen idén Magyarország öt olasz nagyvárosban tarthat nagyszabású kulturális évadot. Mint fogalmazott: „megágyaztak” a díszvendégségnek, hiszen korábban díszvendég volt Umberto Eco, tavaly pedig Claudio Magris vehette át a Budapest Nagydíjat. Az igazgató kitért arra is, hogy a seregszemle a frankfurti könyvvásár „kistestvéreként” jött létre 1994-ben, a Budapest főpolgármesterével közösen alapított Budapest Nagydíjat 1995 óta adják át. Az igazgató felidézte, hogy Budapest látta először vendégül az Európai Unió valamenynyi tagállamának irodalmát két éve, magyar újítás továbbá az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, amely már több mint 180 fiatal szerzőnek biztosított bemutatkozási lehetőséget, köztük olyan magyar alkotóknak, mint Dragomán György, Grecsó Krisztián vagy Horváth Viktor. Gina Giannotti, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója kiemelte, hogy az olasz díszvendégség keretében nemcsak a kortárs olasz könyvkiadást ismerhetik meg az érdeklődők, hanem közérdekű témákat is körüljárnak, valamint bemutatják az olasz gasztronómiát is. Az olasz standon a könyv jövőjével foglalkozó kerekasztal-beszélgetések, valamint közönségtalálkozók színesítik a programot, emellett kiállítás nyílik a 700 éve született Giovanni Boccaccio emlékére. A tárlatra a Toszkán Bibliográfiai Társaság 72 művészt kért fel egy sorozat és egy ex libris metszet készítésére a világhírű olasz novellista 700. születésnapjához kapcsolódva. A meghívott vendégek közül az igazgató megemlítette többek közt Tullio Avoledót, Giorgio Pressburgert, Luca Cognolatót, Stefano Bennit, Daniele Cavicchiát, Armando Massarentit, Nanni Balestrinit, Tomaso Kemenyt, Giancarlo De Cataldót, valamint Tommaso Giagnit. Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója Michel Houellebecq írót mutatta be. A Goncourt-díjas alkotó Robert Merle után a második francia író, aki Budapest Nagydíjat kap. A nyitónapon a szerzővel Forgách András író beszélget, a laudációt Bartis Attila író mondja. Morcsányi Géza megjegyezte, az Iggy Pop-rajongó írót sokan botrányairól ismerik, ugyanakkor rendkívül színes egyéniségről van szó, akit sikerült megismertetni és megszerettetni a hazai olvasókkal is. A Magvető Kiadó egy 2000-ben megjelent kötete magyar kiadásával, a Lanzarote című regénnyel várja az alkotót.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés