2013. január 18., 07:282013. január 18., 07:28
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által kiírt megmérettetésre könyvesbolti forgalomba került, magyarországi vagy külhoni magyar nyomdákban előállított kiadványokkal nevezhetnek a könyvescégek február 13-áig. A könyvművészeti verseny szervezőinek tájékoztatása szerint a zsűri – a korábbi évekhez hasonlóan – külön díjazza a gyermekkönyveket, a tankönyveket, az ismeretterjesztő kiadványokat, a tudományos műveket, szakkönyveket és felsőoktatási kiadványokat, a szépirodalmi és ifjúsági köteteket, a művészeti könyveket és albumokat, a bibliofil és speciális kiadványokat, valamint a fakszimile, reprint és adaptált kiadványokat.
A Szép Magyar Könyv elismerést már 1929-ben, a könyvhét elődjeként számon tartott első könyvnap alkalmával átadták, 1952 óta pedig az ünnepi könyvhét keretében rendszeresen díjazzák a szakma kiemelkedő alkotásait. A legjobbnak bizonyuló alkotók a könyvhét nyitónapján vehetik át elismeréseiket. A hagyományokhoz híven a versenyhez különdíjak kapcsolódnak, amelyekről a zsűri ajánlása alapján az adományozók döntenek. A közönségdíjat az április 18. és 21. közötti jubileumi, 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóinak összesített szavazatai alapján ítélik oda. A kiírás részleteiről a www.mkke.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.