Adventi könyvvásár Nagyváradon.
Az Erdélyi Magyar Könyvklub kiadványaiból válogathattak a hét végén a nagyváradi Arcadia bábszínház előcsarnokában megrendezett könyvvásár látogatói. A vásár hiánypótlónak bizonyult, ugyanis a Körös-parti város könyvesboltjai magyar könyvet alig forgalmaznak – ahol igen, a kínálat meglehetősen szegényes.
A Szépművészeti Múzeum fennállásának 100. évfordulóját ünnepelték Budapesten.
Már az első napon, szombaton több mint hatszázan tekintették meg a budapesti Szépművészeti Múzeumban megnyílt Van Gogh-kiállítást, amelyre elővételben már 35 ezer jegy kelt el. A kiállításon 43 festmény, 24 rajz és 10 grafika (litográfia és rézkarc) szerepel Vincent van Gogh életművéből.
A 20. századi protestáns egyházzene kiemelkedő személyiségére, a száz éve született Gárdonyi Zoltánra emlékeztek vasárnap Nagyváradon. Az esemény része annak a négyhetes nemzetközi orgonafesztiválnak, amely a rogériuszi református templom orgonájának felavatásával kezdődött a múlt héten.
Kalotaszegi és mezőségi adatközlők részvételével tartottak néptáncfesztivált Kolozsváron.
A november elején Szamosújváron megtartott mezőségi, illetve a november közepén Sepsiszentgyörgyön megrendezett kalotaszegi népzene- és néptánctalálkozó után mindkét tájegység a középpontba került a hét végi kolozsvári seregszemlén. A III. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozónak ebben az évben is a Diákművelődési Ház adott helyet.
Felavatták Sepsiszentgyörgyön a magyar kulturális intézetet.
Sepsiszentgyörgyön szerda óta magyar nemzeti zászló lobog a Bod Péter Megyei Könyvtár homlokzatán, jelezve, hogy a Magyar Köztársaság intézménye székel az épületben. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központját a könyvtár zsúfolásig telt Gábor Áron termében hazai és magyarországi politikai, közéleti és kulturális vezetők jelenlétében avatták fel.
Petrás Mária Magyarországon élő csángó kerámiaművész és lánya, Alina munkáiból nyílt kiállítás szerdán a budapesti Vármegye Galériában. A Bákó megyei Diószénben született Petrás Mária – akit előbb énekesként ismertek meg Magyarországon, és a Muzsikás együttest idén ő kísérte el erdélyi turnéjára – munkáinak ihletője a mély vallásosságból. Pietái, madonnái a csángó hitvilágot jelenítik meg.
Agyagozással, csuhézással, gyertyaöntéssel, nemezeléssel és gyermektáncházzal kezdődik szombaton 10 órától a Diákművelődési Házban a 3. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó. Ezt követően a Népzene és néptánc a médiában című kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket, 16 órától pedig a felnőtteket oktatják tánclépések fortélyaira: Both József és Both Zsuzsa szucsági táncokat tanít, Marha Tibor és Székely Melinda a feketelaki...
Koncertekkel, kiállításokkal avatják fel Szentgyörgyön a magyar kulturális intézetet.
Többszöri halasztás és politikai egyeztetés után Sepsiszentgyörgyön ma megnyílik a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja. A Bod Péter Megyei Könyvtárban berendezett központ megnyitásán hazai és magyarországi politikusok vesznek részt, az avatóünnepséget művelődési rendezvények színesítik.
Beszélgetés Hajdu Géza nagyváradi színművésszel.
Nagyváradon a századfordulón legalább annyi cigánybanda húzta a nótát, mint Budapesten, de mára a számuk igencsak megfogyatkozott. A sokak által divatjamúltnak tartott műfaj – amelynek azonban számtalan darabja a magyar irodalomból merített, és neves zeneszerzők is megpróbálkoztak vele – felelevenítésére Régi nóta, híres nóta Biharországból címmel pénteken nótaestet tartanak a református...
Magyar költészet Szlovákiában témakörben tartották Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör legutóbbi rendezvényét. Az est vendége Balázs F. Attila, az Szőrös Kő irodalmi folyóirat kiadója és H. Nagy Péter, a kiadvány főszerkesztője volt.
Sepsiszentgyörgyről közvetít szilveszterkor a Duna Televízió.
“Szilveszterkor, a Duna Televízió közvetítése révén az egész világ láthatja majd, hogyan csatlakozik Sepsiszentgyörgy és Székelyföld az Európai Unióhoz” - jelentette ki Albert Álmos. A sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, a december 31-i és január elsejei “központi ünnepségen” szórakoztató, kulturális programot szerveznek, amelyet élőben sugároz a Duna tévé.
A közösségi önrendelkezés kivívását szorgalmazták.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei, 121. évi közgyűlésén Dávid Gyula tiszteletbeli elnök köszöntő beszédében az 1956-os forradalom emléke előtt tisztelgett, a szabadságharc máig aktuális jellemzőjeként a közösségi összefogás érvényesülését emelve ki. A hétvégén a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében zajlott rendezvényen Kötő József, az EMKE elnöke...
William Shakespeare Lear király című tragédiáját ma 19 órától mutatja be a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Mint arról már korábban beszámoltunk, a bemutatót eredetileg november 19-ére tervezték, de az előadás előtt egy nappal eddig ismeretlen tettesek megtámadták az éjszaka próbáról hazafele tartó Bicskei Zsuzsanna színésznőt, aki bordatörést és koponyasérüléseket szenvedett.
Erdőszentgyörgyön találkoztak az amatőr színjátszók.
Harmadik osztályos kisgyerekek, tizenéves kamaszok és nagyapa korúak egyaránt színpadra léptek a hétvégén a Maros megyei Erdőszentgyörgyön, a 14. alkalommal megszervezett Kis-Küküllő Menti Műkedvelő Színjátszók Találkozóján.