Hirdetés

Taroltak a rockegyüttesek

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Médiabefutó 2006: színvonalas show a csíkszeredai döntőn. Valóban „vitamindús” estét sikerült produkálniuk a Médiabefutó erdélyi tehetségkutató idei döntőjén résztvevőknek. A gála, amelyet ezúttal Csíkszeredában tartottak, mintegy félezer érdeklődőt vonzott a Csíki Játékszín termébe. A színpadon öt óra alatt harminc tehetséges fellépő bizonyította, hogy különböző műfajokban olyasmit tudnak alkotni, amely érdemes arra, hogy közönség elé kerüljön. Ezt erősítette meg a teremben ülők viszonyulása is: síri csendben hallgatták végig Reményik Sándor, Pilátus című versét a marosvásárhelyi Kecskés Levente előadásában, annak ellenére, hogy előtte a hangulatot már sikerült felforrósítaniuk a sepsiszentgyörgyi kán-kán táncos lányoknak.

2006. december 20., 00:002006. december 20., 00:00

Ezt erősítette meg a teremben ülők viszonyulása is: síri csendben hallgatták végig Reményik Sándor, Pilátus című versét a marosvásárhelyi Kecskés Levente előadásában, annak ellenére, hogy előtte a hangulatot már sikerült felforrósítaniuk a sepsiszentgyörgyi kán-kán táncos lányoknak. A Bihar megyei Érmihályfalváról érkezett Best of dance csapat tagjai láthatóan élvezték a táncot, és ezt a légkört sikerült a jelenlévőkre is kiterjeszteniük.
Az országos döntő egyik nagy meglepetését a kolozsvári Katapult nevű rockegyüttes jelentette: Pont az i-n című saját szerzeményükkel nemcsak a közönséget sikerült elkápráztatniuk – a zsűritagoknak is fejtörést okoztak. A csapat frontemberében pedig a kolozsvári Paprika rádió reggeli műsorának vezetőjét, Márton Ákost ismerhettük fel. A Médiabefutón fellépett színvonalas rockegyüttesek közül a szintén kolozsvári Grimus az a csapat, amelynek fellépése minden bizonnyal emlékezetes marad a csíkszeredaiak számára is. A tehetséges fiatalok közül pedig a Trafic TBC nevű marosvásárhelyi csapatnak jósolnak ígéretes jövőt. A rockzene, illetve a rockegyüttesek egyébként idén meghatározták a verseny zenei alaphangját. „Örvendetesnek tartom, hogy ebben a műfajban bővült a kínálat. Szerintem jó az, ha a fiatalok hangszert vesznek a kezükbe, és igyekeznek igazi hangokat kicsiholni belőle. Mindenképpen értékesebb ez, mintha előre gyártott zenei alapokra énekelnének valamit” – vélekedett Szép Gyula, a zsűri elnöke, aki harmadik éve követi végig a rendezvényt.
Az ének-zene kategória mellett sikert arattak a prózával próbálkozók is: akadtak köztük igencsak eredeti műsorszámmal fellépők. A csíkszeredai Boros Csaba merész produkcióra vállalkozott: Orbán János Dénes Óda a kövér nőhöz című versét zenei kísérettel adta elő, úgy, ahogyan azt egy 17 éves fiú érezheti. Irónikus és mégis komoly produkcióját a Krónika különdíjjal jutalmazta.
A technikailag és látvány szempontjából egyaránt színvonalas show-műsor végén díjeső várt a fellépőkre: a számos különdíj valamelyikéből mindenkinek jutott. A Médiabefutó 2006 nagydíját a Katapult együttes kapta, a vers-próza-jelenet kategória fődíját a nagybányai Tiszta szívvel szavalók csapata tudhatja magáénak, tánc kategóriában a gyergyószentmiklósi GSG-t ítélte legjobbnak a zsűri, az ének-zene kategória fődíját a nagyváradi Star Group kapta, a közönség pedig a brassói Kovács Dalmára szavazott. A Médiabefutó sport-kategóriában Fülöp Szilveszter síugrót, Böjthe Kinga alpesi sízőt, Simon Andrea szabadfogású bírkozót, Erdei Edina aerobik-táncost, Kosz Zsolt műkorcsolyázót és Ferencz Réka triatlon-versenyzőt díjazta. Az idén először meghirdetett szoftveríró versenyt a sepsiszentgyörgyi Mantia András nyerte, a második díjat a marosvásárhelyi Varró Csongornak ítélték, harmadik díjat nem osztottak ki.
„A rendezvény gyökeret eresztett Erdélyben. Három év alatt kialakult a fiatalokban az az egészséges önértékelés is, amelynek eredményeképpen csökkent a benevezők száma, de aki idejön, annak érdemes is megmérettetnie” – értékelte a Krónika kérésére a Médiabefutót Szép Gyula. A zsűrielnök szerint a továbbiakban a cél az, hogy minél több eredeti szerzemény kerüljön közönség elé. Ennek érdekében a jövőben olyan értékelési kritériumrendszert szeretnének kidolgozni, amely előnyben részesíti a sajátos, erdélyi szellemiségben létrejött alkotásokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés