Főtéri bulival, közvélemény-kutatással, Republic-koncerttel és a nulladik szám megjelenésével indul vasárnap a Vásárhelyi Hírlap. Maros megye új, magyar nyelvű napilapja Farczádi Attila főszerkesztő szerint elsősorban a térség aktív lakosságát szeretné megszólítani. Ugyanakkor kevesebbet politizál, és többet foglalkozik az olvasók társadalmi gondjaival. A hétfőtől csütörtökig 16, pénteken 20 oldalon megjelenő lapot többnyire a Népújságnál is...
Több mint ötven külföldi táncművész, koreográfus részvételével Nemzetközi Kortárstánc-fesztivált tartottak Nagyszebenben. A pénteken záruló szemle közönsége
19 előadást tekinthetett meg, a programot filmvetítések, szakmai műhelyek és kerekasztal-beszélgetések egészítették ki. Képünkön az egyesült államokbeli Pima Group társulat előadásának jelenete az Öregek háza templomában.
„Hazatértek” Erdély keleti szőnyegei
Rendkívüli sikernek örvendett Isztambulban az Anatóliai szőnyegek erdélyi templomokban – 1500–1750 című kiállítás, amelyet ebben a hónapban rendeztek meg a török főváros Sabanci Múzeumában. Az isztambuli intézmény és a nagyszebeni Brukenthal Múzeum közös kiállítására több mint 30 ezren látogattak el.
A Czuczor–Fogarasi-szótár alapján dolgoznak a csernátoni nyelvművelő táborban
Marácz László, az amszterdami egyetem docense, Kisberk Ferenc fertődi gépésztanár és Haszmann Pál, a múzeum őrzőjének vezetésével Erdélyben premiernek számító nyelvápoló tábor zajlik a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumban.
Silviu Purcărete rendezésében Goethe Faustja lesz az évad első bemutatója a nagyszebeni Radu Stanca Színházban szeptember 20-án. Az Európa kulturális fővárosa program támogatásával létrejövő produkciónak a Simerom gyár egyik, 1500 négyzetméteres csarnoka ad majd helyet. A különleges helyszínhez illő díszleteket a Németországban élő Helmut Stürmer tervezi, a jelmezeket pedig Lia Manţoc.
Átadták a Buda vári palota nyugati oldalán fekvő, helyreállított romterületet, és októbertől látogatható lesz az itt található, 13. században épült pincerendszer is. A tíz éve folyó munkálatok során a több tucat helyiségből álló, labirintusszerű pincerendszerben középkori kutakat és egy 13. századi zsidó rituális fürdőt, mikvét is feltártak. Több helyen sikerült az eredeti falakat és boltíveket megmenteni.
Jirí Menzel a Magyarországon ma kezdődő Moziünnep díszvendége, a négynapos eseményen legújabb játékfilmjét, az Őfelsége pincére voltam című Hrabal-adaptációt vetítik. A cseh mester 12 évi szünet után forgatta legújabb alkotását, Ivan Barnev, Oldrich Kaiser, valamint Julia Jentsch főszereplésével.
Zenei Ősz Kolozsváron régi és kortárs muzsikával
Szimfonikus koncertek, kamarazenei előadások várják a kolozsvári közönséget szeptember 2–23. között, a 41. Kolozsvári Zenei Ősz fesztiválon. A kínálatban régizenei darabok és kortárs szerzemények egyaránt szerepelnek.
Az írott örökség népszerűsítéséért nyílt napot tartottak tegnap Németország negyven könyvtárában és levéltárában, a látogatók betekintést nyertek a könyvritkaságok restaurálási munkálataiba is. Képünkön Rebekka Schulz restaurátor a drezdai tartományi könyvtárban az itt őrzött két corvina – Mátyás király könyvtárából származó kódex – egyikét restaurálja.
A határon túli magyar felsőoktatást támogató, annak visszaállítását szorgalmazó közéleti személyiségeket, politikusokat tüntetett ki tegnap este Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Greenaway, Ken Loach és Ang Lee a velencei filmfesztivál versenyprogramjában
Nagy nevek fémjelzik a Velencében ma kezdődő 64. Nemzetközi Filmfesztivált, amelyen – Marco Müller művészeti igazgató szavaival – „meglepő, eredeti” filmek egész sorát vetítik. A világ legrégebbi, 1932-ben a Velencei Biennálé részeként alapított filmes mustrája egyúttal 75. születésnapját ünnepli –
A sepsiszentgyörgyi fotóművészek nyomtatott és virtuális katalógust mutatnak be ma, a Magyar Fotográfia Napján. A KépVidék Alkotócsoport tagjai ötödik ízben csatlakoznak a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MFAOSZ) felhívásához, és kollégáikkal együtt ünneplik meg az első magyar, nyilvános eseményen készült fénykép elkészültének 167. évfordulóját.
Beszélgetés Ko Szang Joung dél-koreai képzőművésszel, a Yatoo Nature Art egyesület vezetőjével
Ko Szang Joung egyike azon ázsiai képzőművészeknek, akik a Gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont meghívására háromhetes táborozáson vettek részt.
Csak tiszta forrásból – gondolhatta Stephen King, amikor megírta az 1408-at, így aztán a lehető legautentikusabb kútfőből merített: saját munkásságából. A horror nagymestereként emlegetett szerző ezen írásában és a belőle készült filmben ugyanis folyamatosan A ragyogás című regény jelenetei köszönnek vissza: már rögtön az alapkonfliktusban, a „főszereplő” ugyanis a Gonosz megszállta szálloda.
Elhunyt Gyurkó László író
Életének 78. évében elhunyt Gyurkó László Kossuth- és József Attila-díjas író, az alkotót augusztus 25-én, szombaton érte a halál. Az írótól szeptember 14-én vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temetőben. Gyurkó László 1956-ban mutatkozott be elbeszélésekkel, kritikákkal. 1963-ban a Kortárs, 1964–91-ben a Valóság munkatársa volt.
Jövőre ígérik a Mátyás-szoborcsoport felújítását
A magyar kormány támogatja a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújítását – jelentette be a hétvégén Kolozsváron Schneider Márta magyar kulturális szakállamtitkár, az Emil Boc polgármesterrel folytatott tárgyalás eredményeit ismertetve.
Jó hangulatú, pörgős koncertet tartott szombaton este a budapesti Cornelio Tutu Band a nagyváradi Posticum ifjúsági központ Jazzland nevű dzsesszklubjában. A latin funky-dzsessz stílusban játszó zenekar – amely a nagyszebeni magyar héten tartott koncert után állt meg a Partium fővárosában – a nagyváradi koncerten megidézte a nagy klasszikusokat.
Petzval korának fotográfiája címmel nyílt kiállítás a hétvégén a budapesti Országos Műszaki Múzeumban, a magyar fotográfia napja tiszteletére. Magyarországon 1840. augusztus 29-én készült először nyilvános eseményen fénykép, vagyis dagerrotípia.