Hirdetés
Szaharov-díjat ért az „arab tavasz”

Szaharov-díjat ért az „arab tavasz”

Az „arab tavaszként” emlegetett demokratikus társadalomátalakulási folyamat öt jeles képviselője nyerte el idén az Európai Parlament (EP) Andrej Szaharovról elnevezett gondolatszabadság-díját.
2011. október 27., csütörtök

Európai Bíróság: téríteni kötelesek az EU-ban a más tagállamban végzett orvosi kezeléseket

Ellentétes az európai uniós joggal az a nemzeti szabályozás, amely korlátozza a más tagállamban végzett, nem kórházi egészségügyi kezelések megtérítését, kivéve ha azok „jelentős és költséges orvosi eszközök használatát igénylő kezelésnek” minősülnek - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság. A döntés szerint a tagállamoknak elő kell írniuk az ilyen kezelések saját díjszabásuk szerinti megtérítésének lehetőségét.
Európai Bíróság: téríteni kötelesek az EU-ban a más tagállamban végzett orvosi kezeléseket
2011. október 27., csütörtök

Mégsem zárul le rövidesen Malina Hedvig ügye

Nagy valószínűséggel mégsem zárul le rövidesen Malina Hedvig, a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány ügye, mert a főügyészségen újabb kihallgatások kezdődtek. Két évvel azután, hogy azt Malina Hedvig ügyvédje kérte, szerdán Pozsonyban kihallgatták Peter Labas orvos szakértőt. A pozsonyi orvosi kar dékánja szakvéleményében arra a következtésre jutott, hogy a diáklányt nem támadták meg, sérülései korábbi eredetűek voltak, az ajkát...
Mégsem zárul le rövidesen Malina Hedvig ügye
Mégsem zárul le rövidesen Malina Hedvig ügye
2011. október 27., csütörtök

Mégsem zárul le rövidesen Malina Hedvig ügye

Hirdetés
2011. október 27., csütörtök

Vajdaság: csökken az erőszak

A Vajdaságban szilárd a közbiztonság, sikerült megőrizni a közrendet és a nyugalmat, és időarányosan csökkent a nemzeti hovatartozás miatti okokra visszavezethető incidensek száma is, olyannyira, hogy az idén a legalacsonyabb 2004 óta – jelentette ki Ivica Dacsics szerb miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter a vajdasági tartományi biztonsági tanács temerini kihelyezett ülésén.
Vajdaság: csökken az erőszak
Vajdaság: csökken az erőszak
2011. október 27., csütörtök

Vajdaság: csökken az erőszak

2011. október 27., csütörtök

Líbia: az ÁNT marasztalná a NATO-t

Musztafa Abdel-Dzsalíl, a Líbiát jelenleg irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője szerdán Dohában arra kérte a NATO-t, hogy erői „legalább az év végéig” maradjanak az országban.
Líbia: az ÁNT marasztalná a NATO-t
Líbia: az ÁNT marasztalná a NATO-t
2011. október 27., csütörtök

Líbia: az ÁNT marasztalná a NATO-t

Hirdetés
2011. október 27., csütörtök

Új baloldali pártot szervez a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom

Új baloldali párt szervezésébe kezd a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom – jelentették be a szervezők tegnapi budapesti sajtótájékoztatójukon.
Új baloldali pártot szervez a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom
2011. október 27., csütörtök

EU-biztos: az Európai Bizottság nem szólhat bele Verespatak ügyébe

A Verespatakon megnyitni tervezett nemesfémbánya ügyében semmiféle döntés vagy közbeavatkozás nem várható az Európai Bizottságtól. Verespatak sorsa Romániában fog eldőlni, és kizárólagosan a romániai döntéshozók felelősségén múlik – válaszolta Janez Potočnik, az EU környezetvédelmi biztosa Tőkés László megkeresésére.
EU-biztos: az Európai Bizottság nem szólhat bele Verespatak ügyébe
Hirdetés
2011. október 26., szerda

MSZP-szakadás: függetlenek a „demokraták”

Az Országgyűlés elnökének döntéséig az MSZP frakciójából kilépett tíz képviselő függetlenként dolgozhat a parlamentben – jelentette be Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke a tegnapi ülésnapon.
MSZP-szakadás: függetlenek a „demokraták”
2011. október 26., szerda

Bugár Béla: induljanak a Híd listáján az MKP-sok

A Híd magyar–szlovák párt választási listáján való indulást ajánlott fel a Magyar Koalíció Pártja (MKP) politikusainak Bugár Béla, a Híd elnöke pártja nevében.
Bugár Béla: induljanak a Híd listáján az MKP-sok
2011. október 26., szerda

Magyar táblákat kérnek a Felvidéken

A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom szerint legalább 34 olyan település van az országban, ahol a törvény értelmében magyar helységnévtáblának is lennie kellene, mégis hiányzik.
Magyar táblákat kérnek a Felvidéken
Magyar táblákat kérnek a Felvidéken
2011. október 26., szerda

Magyar táblákat kérnek a Felvidéken

2011. október 26., szerda

Nem sért törvényt a nácibarát politikus szobra

Nem sért törvényt, ezért a helyén maradhat Rajec (Zsolnai járás) főterén Ferdinand Durcanskynak, a II. világháborús fasiszta szlovák állam egyik vezető politikusának mellszobra – állapította meg a tegnapi pozsonyi lapok szerint a szlovák rendőrség és az ügyészség, amelyek egy civil feljelentés alapján vizsgálták meg a szoborállítás ügyét.
Nem sért törvényt a nácibarát politikus szobra

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2011. október 26., szerda

Martonyi: indokolt volt az UMDSZ-szel kapcsolatos döntés

Az eredmények alátámasztják azon döntésüket, miszerint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség felelősségvállalási nyilatkozatát nem fogadják el a magyarigazolványok kiadása kapcsán – derül ki Martonyi János magyar külügyminiszternek a szocialista Szabó Vilmos írásbeli választ igénylő kérdésére adott válaszából.
Martonyi: indokolt volt az UMDSZ-szel kapcsolatos döntés
Hirdetés
2011. október 26., szerda

Nem lesz szavazás a brit EU-tagságról

A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció szándékának megfelelően elvetette hétfőn a brit parlament azt a népszavazási indítványt, amelynek tétje Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartása vagy feladása lett volna, de a kormánypárti győzelem ára az utóbbi évtizedek legnagyobb lázadása volt a tory padsorokban.
Nem lesz szavazás a brit EU-tagságról
Nem lesz szavazás a brit EU-tagságról
2011. október 26., szerda

Nem lesz szavazás a brit EU-tagságról

2011. október 25., kedd

Titokban temették el Kadhafit

Ismeretlen helyen temették el hajnali öt órakor Moammer Kadhafi volt líbiai vezetőt, fiát, Muataszimot és a hadsereg volt főparancsnokát néhány rokon és tisztségviselő jelenlétében - közölte a miszrátai katonai tanács szóvivője.
Titokban temették el Kadhafit
Titokban temették el Kadhafit
2011. október 25., kedd

Titokban temették el Kadhafit

2011. október 25., kedd

Bulgária: ketten a végjátékban

A kormányzó konzervatív párt jelöltje, Roszen Plevneliev áll az élen a bulgáriai elnökválasztáson a voksok 39,6 százalékával, tíz százalékponttal megelőzve a szocialista Ivajlo Kalfint – jelentette be tegnap a választási bizottság a szavazatok 40 százalékának összeszámlálása után.
Bulgária: ketten a végjátékban
Bulgária: ketten a végjátékban
2011. október 25., kedd

Bulgária: ketten a végjátékban

Hirdetés
2011. október 25., kedd

Kína nyugalmat akar Phenjan és Washington között

Kína arra szólította fel Észak-Koreát, hogy rendezze kapcsolatait Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal – jelentette tegnap a pekingi központi tömegtájékoztatás.
Kína nyugalmat akar Phenjan és Washington között
2011. október 25., kedd

Gyurcsány-frakció a levegőben

Még nem tudni biztosan, hogy megalakulhat-e az MSZP-ből szombaton kilépett Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció és a pártból vele együtt távozott kilenc exszocialista honatya saját frakciója, miután hétfőn, a pártszakadás utáni első ülésnapon a Dél-Amerikában tartózkodó Kövér László házelnök nem tudott érdemben foglalkozni a kérdéssel, és azt is jelezte, hogy csak október 30-i hazatérte után kívánja megvizsgálni a helyzetet.
Gyurcsány-frakció a levegőben
Gyurcsány-frakció a levegőben
2011. október 25., kedd

Gyurcsány-frakció a levegőben

Hirdetés
2011. október 25., kedd

Kivégezték Kadhafi embereit

Moammer Kadhafi rezsimjének 53 emberét bírósági eljárás nélkül kivégezték Szirtben, egy szállodában – közölte hétfőn a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet HRW).
Kivégezték Kadhafi embereit
Kivégezték Kadhafi embereit
2011. október 25., kedd

Kivégezték Kadhafi embereit

Hirdetés
Hirdetés