2012. július 25., 14:102012. július 25., 14:10
Erről Viviane Reding igazságügyi felelős beszélt szerdán Brüsszelben, más témájú sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva.
„Eddig semmi új nem történt” azóta, hogy Ponta levélben is elkötelezte magát azon lépésekre, amelyeket José Manuel Durao Barroso bizottsági elnök sürgetett kettejük közel két héttel ezelőtti brüsszeli találkozóján – adta értésre Reding.
Mint mondta, a testület a tények alapján kíván ítélni, nem pedig ígéretek alapján, továbbá „jogszabályok, nem pedig levelek alapján”.
Hozzátette, hogy százával kapott leveleket a témában, és némelyik „riasztó” tényekre hívta fel a figyelmet.
Az uniós végrehajtó testület továbbra is szoros figyelemmel követi a romániai fejleményeket – hangoztatta a luxemburgi biztos.
Emlékeztetett, hogy a bizottság súlyos megállapításokat tett a romániai igazságügyi reformokra és korrupcióra vonatkozó múlt heti jelentésében, és megerősítette, hogy év végén újabb jelentés készül a mostani vállalások tételes értékelésével.
Múlt heti elemzésében a bizottság elítélte a román kormány „szisztematikus” lépéseit a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége ellen, sürgetve a problémák mielőbbi orvoslását is. Néhány nappal korábban Barroso tizenegy pontból álló kötelezettségvállalásra bírta rá Pontát, köztük az igazságszolgáltatás teljes függetlenségének tiszteletben tartására és az alkotmánybíróság jogkörének visszaállítására.
A román helyzetről szó esett az uniós tagországok külügyminiszteri tanácsában is, amely kedden hallgatta meg a bizottság tájékoztatását az elmúlt időszak fejleményeiről. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióinak vezetői az utóbbi hetekben szintén figyelmeztetéseket intéztek a román kormányhoz.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.