Finnország hajlandó elfogadni azt a kompromisszumos javaslatot, hogy Románia és Bulgária két lépcsőben csatlakozzon a schengeni övezethez – jelentette be tegnap este Alexander Stubb finn Európa-ügyi miniszter.
Visszautasította a rasszizmus vádját azon olasz rádióműsor szerkesztőgárdája, amelyben az Olaszországban élő romániai roma bevándorlókat gúnyolták, tolvajként és megrögzött bűnözőként jellemezve őket.
Megdöbbentette Németországot az elmúlt hét végén feltárt neonáci gyilkosságsorozat, amely az eddigi ismeretek szerint legkevesebb tíz áldozatot követelt.
„Járványszerűvé” vált az elmúlt hónapokban a fémtolvajlás Nagy-Britanniában, és a brit rendőrség szerint román szervezett bűncsoportok felelősek a súlyos károkat és gyakran életveszélyes helyzeteket okozó lopássorozatért – írta a The Sunday Times.
Nem sikerült megállapodásra jutnia a palesztinok teljes jogú ENSZ-tagságának kérdéséről a világszervezet Biztonsági Tanácsa tagfelvételi bizottságának.
Miután néhány hónappal ezelőtt francia humoristák választották kabarétréfa témájául az országban élő romániai romák helyzetét, a hétvégén egy olasz szatirikus műsor foglalkozott az Itáliában élő romániai cigányokkal, bűnözőknek nevezve őket. Az eset – akárcsak a párizsi – ezúttal is heves bírálatokat és rasszizmusra vonatkozó vádakat vont maga után román részről.
Benyújtotta lemondását szombaton este Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. Giorgio Napolitano államfő elfogadta a lemondást és meg is kezdte a konzultációt a parlamenti pártok delegációival az új kormányfő megnevezéséről. Az államfői palota előtt tapsoló tömeg ünnepelte a kormányfő lemondását. Buffone! (Pojáca!) – kiabálták rá, többen aprópénzt dobáltak irányába. Berlusconi kedden elvesztette a képviselők többségének a támogatását a...
Hárman meghaltak, öten megsérültek péntek hajnalban Magyarországon a 4-es főúton, Abony térségében egy közúti balesetben, amikor hajnali kettő után egy romániai kisbusz összeütközött egy szlovák kamionnal.
Megtartotta alakuló ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma regionális önkormányzati munkacsoportja csütörtökön a budapesti Parlamentben, a résztvevők fő célként az autonómiatörekvések sikerre vitelét jelölték meg a határon túli magyarság számára.
Négy vajdasági magyar, egy horvát és egy szlovák kisebbségi párt vezetői közös levélben kérték Mirko Cvetkovics szerb miniszterelnököt, hogy kormánya vizsgálja meg a kisebbségek nemzeti tanácsairól – önkormányzati szerveiről – szóló hatályos törvény módosításának és kiegészítésének lehetőségét.
Szívesen leülnének tárgyalni Mircea Geoană volt szociáldemokrata pártelnökkel az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű párt vezetői a baloldal jövőjéről – jelentette be csütörtökön Marian Sârbu, az UNPR elnöke.
Egyre esélyesebbnek tűnik az Irán elleni háború, miután a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden közzétett jelentésében azt írta: a perzsa ország atomprogramja nukleáris fegyver létrehozását célozza.
Őrizetbe vett a római rendőrség egy román bevándorlót, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyosan bántalmazott és megerőszakolt egy mentális problémákkal küszködő olasz nőt.
Először megszavazzuk a stabilitási törvénycsomagot, s utána mondok le - nyilatkozta Silvio Berlusconi olasz kormányfő miután közel egyórás megbeszélést folytatott kedden Giorgio Napolitano államfővel. A római képviselőház kedden megszavazta a zárszámadási törvényt, a Berlusconi-kormány azonban elveszítette többségét.
A nyugatiaknak semmilyen komoly bizonyítékuk nincs arra vonatkozóan, hogy Iránnak volna katonai atomprogramja, nukleáris robbanófej előállításán dolgozna – jelentette ki tegnap Jerevánban Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter.