
2012. augusztus 20., 11:512012. augusztus 20., 11:51
Po Ku Kaj-laj két évre felfüggesztett halálbüntetése lényegében életfogytig tartó szabadságvesztéssel egyenértékű. Politikai jogainak gyakorlásától élete végéig megfosztották. Ügyét augusztus 9-én tárgyalták, s még akkor ismertették a tavaly novemberben elkövetett bűncselekmény bizonyítékait. A hétórás tárgyalás során a vádlott bevallotta, előre megfontolt szándékkal követte el tettét. A bíróság szerint a gyilkosság időpontjában „rossz lelki állapotban” volt.
A Po család házi alkalmazottját, aki a gyilkosságban a nő segítéségére volt, kilenc évi börtönbüntetést kapott. Négy volt helyi vezető rendőrtisztet, akiket a bűncselekmény felderítésének akadályozásával vádoltak, különböző időtartamú, 5-től 11 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek.
A brit nagykövetség közleményében üdvözölte a tényt, hogy a kínai hatóságok kivizsgálták a gyilkosságot és a bűnösöket felelősségre vonták. A dokumentum szerint London többször is világossá tette, szeretné, ha az ügyben a nemzetközi emberjogi alapelvekkel összeegyeztethető, a végrehajtandó halálbüntetést elkerülő végzés születne.
A hofeji középfokú bíróság megállapította, a bűnösök „nem csak egy ember életét vették el, de több boldog családnak okoztak kárt, s tettük romboló hatással volt a társadalom egészére, amit nehéz helyre hozni”.
A nyomozás során a rendőrök csaknem 400 kihallgatást végeztek, a bizonyítékok dokumentumai közel 1500 oldalt tesznek ki. A védelem azt hangsúlyozta, hogy Heywood és Po Ku Kaj-laj között üzleti természetű vita alakult ki, ami elfajult, s ezért a nő fenyegetve látta az Egyesült Államokban tanuló fia biztonságát. A bíróságon bemutatták kettejük e-mail levelezését is.
Heywoodot, a család barátját, 2011 novemberében találták holtan egy csungkingi szállodában, s a halál okaként akkor alkoholmérgezést állapítottak meg. A holttestet elhamvasztották, de mint utóbb kiderült, a férfi szívéből előzetesen vérmintát vettek.
A Po házaspár egyetlen fiúgyermeke, Po Kua-kua sajtóértesülések szerint Heywood közbenjárásával jutott be a brit Harrow középiskolába, majd az amerikai Harvardra. Feltételezhető, hogy Heywood közreműködött a Po család pénzének külföldre juttatásában, és az is, hogy zsarolta Po Ku Kaj-lajt.
A gyilkosság a rendőrség magas rangú helyi vezetői körében nem volt titok, de megpróbálták a bizonyítékokat elfedni, a későbbi nyomozást hátráltatni. Négyük ügyét augusztus 10-én tárgyalta hofeji bíróság.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányává dagadó eset akkor robbant ki, amikor a 32 milliós Csungking volt rendőrfőnöke, Vang Li-csün - aki vélhetően vitába keveredett a város teljhatalmú vezetőjével, Po Hszi-lajjal - a közeli Csengtu város amerikai főkonzulátusára menekült, s kitálalt.
A befolyásos, Csungkingban népszerű, karizmatikus politikusról, volt kereskedelmi miniszterről, Po Hszi-lajról politikai megfigyelők az év elején még okkal feltételezték, hogy a kommunista párt idei őszi tisztújító kongresszusán eséllyel kerül a csúcsvezetésbe. Volt jobb keze, a rendőrfőnök „árulásának” hatására azonban nagyon gyorsan elvesztette valamennyi pártfunkcióját, és jelenleg a párton belüli „fegyelmi” vizsgálat folyik ellene.
Ha azonban felesége ügye kapcsán hivatali hatalommal való visszaélésben vagy korrupcióban vétkesnek találnák, megfosztják párttagságától és bűnvádi eljárást indítanak ellene, vagyis átadják az igazságszolgáltatásnak. Az elmúlt hónapokban Po nem jelent meg a nyilvánosság előtt és a hivatalos média sem közölt róla hírt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.