Hirdetés
Erőszakos román autós okozott balesetet Magyarországon

Erőszakos román autós okozott balesetet Magyarországon

Egy vétlen vezető borult fel gépjárművével egy román autós miatt a 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán. A sofőr, noha észlelte a balesetet, elhagyta a helyszínt – közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2011. december 01., csütörtök

Jóváhagyta az Európai Parlament Horvátország EU-csatlakozását

Jóváhagyta Horvátország európai uniós csatlakozási szerződését csütörtöki plenáris ülésén az Európai Parlament. A szerződést a tervek szerint jövő pénteken, az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozóján írják alá. Az ezt követő ratifikációs folyamat sikeres lezárultával - várhatóan 2013 közepétől - Horvátország lesz az EU 28. teljes jogú tagja.
Jóváhagyta az Európai Parlament Horvátország EU-csatlakozását
2011. november 30., szerda

Brit–iráni „háború”

Tüntetők törtek be a brit nagykövetség épületébe tegnap az iráni fővárosban, Teheránban egy Nagy-Britannia-ellenes demonstráció során. A helyszíni beszámolók szerint a követség területére egy jórészt diákokból álló csoport hatolt be. A tüntetők letépték a brit zászlót, a helyébe pedig az iráni lobogót vonták föl.
Brit–iráni „háború”
Brit–iráni „háború”
2011. november 30., szerda

Brit–iráni „háború”

Hirdetés
2011. november 29., kedd

Jogtalan volt az MVSZ tisztújító közgyűlése, törvénytelen Patrubány mandátuma

Tisztújító közgyűlést kell kiírni a magyarok Világszövetségében (MVSZ), miután kedden Budapesten a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megsemmisítette a legutóbbi elnökválasztás határozatait, ezzel pedig Patrubány Miklós elnöki mandátuma is törvénytelenné vált. Az MVSZ jogi ellehetetlenítésről beszél.
Jogtalan volt az MVSZ tisztújító közgyűlése, törvénytelen Patrubány mandátuma
2011. november 29., kedd

Eurobarométer: Egyre többen aggódnak állásukért az EU-ban

Az Európai Unióban munkában állók 35 százaléka aggódik amiatt, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt elvesztheti állását - derül ki egy Brüsszelben kedden nyilvánosságra hozott átfogó közvélemény-kutatásból. A nyugtalankodók száma ráadásul uniós átlagban két százalékkal emelkedett 2009 óta.
Eurobarométer: Egyre többen aggódnak állásukért az EU-ban
Hirdetés
2011. november 29., kedd

Elmebeteg, így nem felelhet tettéért a norvég merénylő

A norvég Verdens Gang című lap információ szerint a pszichiáterek arra a következtetésre jutottak, hogy Anders Breivik nem volt beszámítható elmeállapotban a július 22-i Utoya-szigeti lövöldözéskor. Így a közel száz halálos áldozattal járó vérengzés elkövetője nem kaphat börtönbüntetést, csak elmegyógyintézetbe zárhatják.
Elmebeteg, így nem felelhet tettéért a norvég merénylő
2011. november 29., kedd

Meghalt Sztálin lánya

Meghalt az egykori szovjet diktátor, Sztálin lánya, aki a hidegháború idején Nyugatra szökött, ahol a kommunista vezetés megdöbbenésére sikeres író vált belőle – közölte hétfőn több amerikai médiaforrás.
Meghalt Sztálin lánya
Meghalt Sztálin lánya
2011. november 29., kedd

Meghalt Sztálin lánya

Hirdetés
2011. november 29., kedd

Szlovákia: szükségállapothoz vezetett az orvosok felmondása

Szükségállapotot hirdetnek ki 15 szlovákiai kórházban az ország egészségügyi rendszerében kialakult válsághelyzet miatt – jelentette be Iveta Radicová miniszterelnök a szlovák kormány rendkívüli ülése után hétfő este.
Szlovákia: szükségállapothoz vezetett az orvosok felmondása
2011. november 29., kedd

Régóta ténykedik a neonáci halálbrigád

Tíz kivégzésre emlékeztető gyilkosság, tizennégy brutális bankrablás, két robbantásos merénylet 23 súlyos sebesülttel – ez a mérlege egy neonáci banda tevékenységének. A bűncselekmények politikai indítéka több mint tíz éven át felderítetlen maradt, dacára a rendőrség és a belső elhárítás közötti egyeztetésnek. Hogy ez megtörténhetett, abban számos hajmeresztő hiba és mulasztás játszott közre.
Régóta ténykedik a neonáci halálbrigád
2011. november 29., kedd

KDNP: hibásan érvel Szlovákia

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint hibás a kettős állampolgársággal kapcsolatos vitában Szlovákia jogi érvelése.
KDNP: hibásan érvel Szlovákia
KDNP: hibásan érvel Szlovákia
2011. november 29., kedd

KDNP: hibásan érvel Szlovákia

2011. november 29., kedd

Halálos tüntetés Donyeckben

Meghalt egy ember Donyeckben, amikor ukrán rendőrök tegnapra virradó éjszaka felszámolták a nyugdíjcsökkentésük miatt éhségsztrájkoló egykori csernobili „likvidátorok” táborát – közölték a mentők és a tüntetők.
Halálos tüntetés Donyeckben
Halálos tüntetés Donyeckben
2011. november 29., kedd

Halálos tüntetés Donyeckben

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2011. november 29., kedd

NATO-támadás: Peking mélyen megdöbbent

Kína tegnap „mély megdöbbenését” fejezte ki a pakisztáni határ menti NATO-légicsapás miatt, amelyben 24 pakisztáni katona vesztette életét.
 NATO-támadás: Peking mélyen megdöbbent
Hirdetés
2011. november 29., kedd

Parlamenti választások Egyiptomban

Parlamenti választások kezdődtek tegnap Egyiptomban: ez az első ilyen voksolás Hoszni Mubarak korábbi elnök februári távozása óta.
Parlamenti választások Egyiptomban
Parlamenti választások Egyiptomban
2011. november 29., kedd

Parlamenti választások Egyiptomban

2011. november 29., kedd

Betiltanák a cseh kommunista pártot

Csehországban folytatódik a nyilvános vita Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), évek óta az ország harmadik legerősebb pártja tevékenységének esetleges felfüggesztéséről. A Petr Necas miniszterelnök vezette jobbközép cseh kabinet júliusban megbízta Jan Kubice belügyminisztert: október végéig dolgozza ki azt a beadványt, amellyel a kormány a bírósághoz fordul, hogy függessze fel a kommunista párt tevékenységét.
Betiltanák a cseh kommunista pártot
Betiltanák a cseh kommunista pártot
2011. november 29., kedd

Betiltanák a cseh kommunista pártot

2011. november 28., hétfő

Szerb tiltakozók és KFOR-katonák csaptak össze Észak-Koszovóban

Mintegy félszázan sérültek meg hétfőn a Kosovska Mitrovica és Zubin Potok között fekvő Jagnjenicénél, amikor az úttorlaszuk eltávolítása ellen tiltakozó helyi szerbek összecsaptak a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) osztrák és német katonáival. Megsebesült a KFOR két katonája is, az egyik a vállán, a másik a lábán szenvedett lőtt sebet.
Szerb tiltakozók és KFOR-katonák csaptak össze Észak-Koszovóban
Hirdetés
2011. november 28., hétfő

Sehol ne legyen másodosztályú a magyar: Nemzetpolitikai Kutatóintézet alakult

Magyar emberek sehol a világon nem lehetnek másodosztályú, másodrangú állampolgárok, elfogadhatatlan, hogy ami más nemzeteknek természetes, abból a magyar nemzetrészek ki legyenek zárva – szögezte le Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a most alakult Nemzetpolitikai Kutatóintézet pénteki, budapesti tanácskozásán.
Sehol ne legyen másodosztályú a magyar: Nemzetpolitikai Kutatóintézet alakult
2011. november 28., hétfő

Lekoldusozták a románokat

Újabb, a románok rovására elsütött francia médiavicc miatt kellett tiltakozó nyilatkozatot kiadnia a hétvégén Teodor Baconschi román külügyminiszternek.
 Lekoldusozták a románokat
 Lekoldusozták a románokat
2011. november 28., hétfő

Lekoldusozták a románokat

Hirdetés
2011. november 28., hétfő

Putyin elfogadta a jelölést a 2012-es elnökválasztásra

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök tegnap hivatalosan is elfogadta az Egyesült Oroszország párt jelölését a március 4-ei elnökválasztásra.
 Putyin elfogadta a jelölést a 2012-es elnökválasztásra
Hirdetés
Hirdetés