Hirdetés

Koszovó teljesítette az Ahtisaari-tervet – interjú Hashim Thaci kormányfővel

Az immár nemzetközi felügyelet nélküli függetlenségnek örvendő Koszovó nem kíván különleges szabályozást biztosítani az észak-koszovói szerbeknek, de párbeszédre törekszik az új belgrádi hatalommal. Egyebek mellett erről is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Hashim Thaci koszovói miniszterelnök.

2012. szeptember 14., 09:182012. szeptember 14., 09:18

– Mik a legfontosabb problémák, amelyekkel egy fiatal országnak meg kell küzdenie? Beszélhetünk-e gazdasági és intézményes szempontból stabil államról Koszovó esetében?

– Négy év telt el a koszovói függetlenségi nyilatkozat óta, szeptember 10-étől pedig már a nemzetközi felügyelet is véget ért. Ez utóbbi lépés bizonyítja leginkább Koszovó megfelelő szintű értettségét az intézményes működés tekintetében. Meg tudtuk teremteni a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy a lakosság, függetlenül etnikai hovatartozásától, élhessen a szabadságjogokkal. Ezért nyugodtan kijelenthetjük, Koszovót akár példaként is emlegethetjük a régióban a hatékony államépítés és a kisebbségek védelmét illetően. Államiságunk négy éve alatt maradéktalanul végrehajtottuk az Ahtisaari-tervet, amely különös hangsúlyt fektetett a kisebbségben élő nemzeti közösségek kulturális, vallási jogainak biztosítására. Ami a gazdaságot illeti, 2008 óta stabil növekedésről beszélhetünk. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy még sok a tennivaló, de a gazdasági világválság közepette Koszovó tartani tudta pénzügyi stabilitását.

– Belgrád ellenezte a nemzetközileg felügyelt koszovói függetlenség megszüntetését. Pristina ellenőrzés alatt tudja tartani az észak-koszovói helyzetet?

– Koszovó szuverén és független állam. A legtöbb demokratikus ország elismerte függetlenségünket, s ezúttal is szeretném kihasználni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak Magyarországnak, amely az elsők között tette meg ezt. A felügyelt függetlenség befejezése éppen azt mutatja, hogy Pristina teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, végrehajtja az Ahtisaari-tervet, amely garantálja a kisebbségek jogait, és lehetővé teszi a különböző nemzetiségek együttélését. Belgrádnak elsősorban a Szerbiában élő kisebbségekkel kellene foglalkoznia, ugyanakkor példát vehetne Koszovótól a nemzetiségek jogait illetően.

Ezzel segítené az egész régiót. A koszovói kormány nem akar különleges szabályozásokat bevezetni Észak-Koszovóban. A szándékunk csupán annyi, hogy ugyanolyan decentralizációs folyamatok menjenek végbe, mint Koszovó egészében. Igyekszünk oly módon közelebb vinni a kormány szándékait az észak-koszovóiakhoz, hogy ezzel párhuzamosan a helyi közösség a saját törekvéseit is érvényesíteni tudja. Ugyanakkor Belgrád miatt párhuzamos struktúrák jöttek létre, amelyek igyekeznek megakadályozni a szerbek integrációját. Szerbia igyekszik egyfajta alkutárgyként használni az itt élő szerbeket.

Érdemes megnézni a különbséget Észak-Koszovó és az ország többi része között, az északi rész ugyanis gazdaságilag stagnált az utóbbi években. A koszovói szerbek többsége egyébként integrálódott a koszovói társadalomba, a kormányban például egy miniszterelnök-helyettessel és három miniszterrel képviseltetik magukat. Az észak-koszovói szerb közösség integrációja visszafordíthatatlan folyamat, s ez nem azért van, mert bárki is erre kényszerítené őket, hanem előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik, hogy Pristina a jelenlegi állapotoknál jóval előnyösebb gazdasági jövőt kínál. Most az itt élő szerbeket félelemben tartja a belgrádi titkosszolgálat, s mindennapi életüket megkeserítik a szervezett bűnözői csoportok.

– Úgy tűnik, ön hajlamos leegyszerűsíteni a helyzetet. Egykori kisebbségiként nem érez empátiát a jelenlegi koszovói kisebbségek iránt?

– Éppen azért fogadtuk el, s érvényesítettük teljes egészében az Ahtisaari-tervet, mert jól ismerem az elnyomást és a diszkriminációt. Ez a terv a lehető legtöbbet kínálja a kisebbségvédelem terén. A koszovói szerbeknek nem kell mást tenniük, mint élni az általunk kínált lehetőséggel

– El tudna képzelni egy szerb autonómiát Észak-Koszovóban?

– Minden észak-koszovói megoldásnak összhangban kell lennie az alkotmánnyal és az Ahtisaari-tervvel. A koszovói szerbek többsége az Ibar folyótól délre él, s őket ez idáig is nagymértékben integrálta az Ahtisaari-terv, maximális garanciákat biztosítva az önigazgatásra, a közösségi jogok érvényesítésére.

– Hogyan látja a koszovói–szerb párbeszéd esélyeit a belgrádi hatalomváltás után?

– Minden problémára a párbeszéd jelenti a megoldást. Tiszteletben tartjuk szerb nép döntését a választásokon, s készek vagyunk a dialógusra a Koszovó és a Szerbia között jelenleg fennálló tarthatatlan állapot feloldása érdekében. Az etnikai kisebbségek a híd szerepét játszhatják ebben az együttműködésben.

– Elképzelhető a jövő egy nagyalbán államban? Mi a koszovói lakosság álláspontja Albánia és Koszovó esetleges egyesítésével kapcsolatban?

– Két független országról van szó, s ez így is marad. Törekvéseink szerint Koszovó és Albánia – több más régióbeli állammal együtt – az Európai Unió tagjaként fog majd együtt élni. 

Pataky István

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés