Négy év börtönbüntetésre ítélt és nyolc évre kitiltott Magyarországról a Veszprémi Törvényszék egy román asszonyt, aki „jósnőként” több embert csapott be; az ítélet pénteken emelkedett jogerőre.
Bűnügyi orvosszakértők azonosították annak a 162 embernek a tetemét, akiket a boszniai háborúban a félkatonai szerb fegyveresek legyilkoltak, és tetemeiket a Perucac-tóba vetették. A hírt Lejla Cengic, az eltűnt bosznia-hercegovinai személyek felkutatásával foglalkozó intézet szóvivője jelentette be pénteken Szarajevóban.
Másodfokon, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla pénteken Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász büntetését, akit öt év helyett tíz évre eltiltottak hivatása gyakorlásától is.
Szimbolikusan átadta a stafétát az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségét mostantól betöltő Surján Lászlónak Tőkés László eddigi alelnök csütörtökön Budapesten.
Abszurdnak tartja Zák-Malina Hedvig, hogy miután a Radicová-kabinet „bocsánatot” kért tőle, hamis tanúzás gyanújával tovább folytatják a vizsgálatot ellene.
Az ukrán alkotmánybíróság decemberi döntése szerint nem alkotmányellenes a regionális vagy kisebbségi nyelveknek az államnyelvvel azonos szintű használata a bíróságokon, így a magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok is anyanyelvükön intézhetik peres ügyeiket – írta csütörtöki számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.
Ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is – figyelmeztetett Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke csütörtökön Brüsszelben, a magyarországi jogalkotási folyamatról az Európai Parlamentben tartott közmeghallgatáson.
Amikor Kim Dzsong Un 2010 szeptemberében először szerepelt a nyilvánosság előtt Észak-Korea valószínű jövendő vezetőjeként, annyira emlékeztetett nagyapjára, hogy sok észak-koreai néző sírva fakadt a tévéközvetítés láttán.
Bár az Etiópiában elfogott terroristák tagjai az al-Kaida terrorszervezetnek, nem hozhatók összefüggésbe azzal a támadással, amiben magyar kutatók is meghaltak – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) tegnap.
Az Emberi Méltóság Tanácsát (EMT), illetve Lomnici Zoltánt kérte meg a kettős állampolgársággal összefüggő „bonyodalmakban” való tájékozódásra a csaknem százéves, a szlovákiai Rimaszombatban lakó Tamás Aladárné családja.
Az elmúlt napokban a „csángóügytől” hangos a nemzetpolitika iránt fogékony közélet. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a moldvai magyar gyerekek oktatását megszervező Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége lemondott, miután a budapesti támogatók a további finanszírozás feltételéül szabták, hogy közösen hozzanak létre egy új alapítványt, amely az oktatási program pénzügyi lebonyolítója lesz. Miután a kérdésben több,...
A 2010 májusában elkezdett munkában mérföldkőhöz érkeztek, vállalkozásuk első szakasza lezárult – jelentette ki tegnap délutáni országértékelő beszédében Orbán Viktor magyar miniszterelnök, kormánya 2011-es tevékenységét elemezve.
Heves ágyútűz alá vette tegnap reggel a szíriai hadsereg Homsz városát, a rendszerellenes tüntetések központját, s áldozatai is vannak a támadásnak – közölték ellenzéki csoportok. A Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) nevű szervezet szerint a tüzérség Baba Amro és Incsat városnegyedeket is támadta, és vannak halottak és sebesültek is.
Elindult Miskolcról Budapestre tegnap délelőtt a polgármesterek és civilek által kezdeményezett Munkát, kenyeret! elnevezésű tiltakozó menet; mintegy félszázan vágtak neki a csaknem kétszáz kilométeres távnak gyalog a mínusz 12 fokos hidegben.
Sauli Niinistö nyerte meg a finn elnökválasztást. A legfőbb kormányzó erő, a Nemzeti Koalíciós Párt jelöltje a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg a vasárnapi, második fordulóban az összes voks összeszámlálása alapján.
Teherán támadást intéz valamennyi olyan ország ellen, amelyet ellenségei Irán elleni katonai támadás indítására használnak fel – figyelmeztetett vasárnap egy iráni katonai vezető, Hosszein Szalami, akit a Fars hírügynökség idézett.