Március 10-én előre hozott választásokat tartanak Szlovákiában, a felvidéki magyarság problémaköre azonban csak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd-Most magyar–szlovák párt választási programjában szerepel részletesen és hangsúlyosan.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy biztosítsa a csángó magyar gyerekek oktatási programját működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) támogatását - közölte Dorosz Dávid, az LMP országgyűlési képviselője hétfőn.
Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szíriát elítélő határozati javaslatát szombaton, egy nappal az után, hogy a szíriai kormányerők több mint háromszáz embert megöltek egy újabb megtorló akcióban.
Heves politikai vitát váltott ki tegnap Franciaországban az illegális bevándorlókat és „a román bűnözőket” rendszeresen ostorozó belügyminiszter újabb kijelentése, miszerint „nem minden civilizáció egyenértékű”.
Majdnem kétszázezer ember vonult az utcákra szombaton az orosz fővárosban: az ellenzék karneváli hangulatú felvonuláson követelte a kormányfő leváltását, Vlagyimir Putyin hívei pedig ellenük tüntetettek az elnökválasztás előtt egy hónappal.
Konstruktívnak értékelte a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) pénteki budapesti ülését Tőkés László elnök, a tanácskozás fő témája a kisebbségi jogok ügyében indítandó polgári kezdeményezés volt. Tőkés László elmondta: ahhoz, hogy ezzel az eszközzel élni tudjanak, legalább egymillió aláírásra van szükség. Azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió ne utalja kizárólag tagállami hatáskörbe a kisebbségi jogokat – hangsúlyozta.
A vitatott hovatartozású Falkland-szigeteken kezdett katonai szolgálatot csütörtökön Vilmos herceg, a brit uralkodó unokája. Kivezénylését az argentin kormány – amely területi igényt támaszt a dél-atlanti szigetcsoportra – provokatív döntésnek minősítette.
Kétszáztizenkilenc embert sikerült megmenteni arról a kompról, amely csütörtökön eddig ismeretlen okból elsüllyedt Pápua Új-Guinea partjai közelében, több mint 350 emberrel a fedélzetén közölték a mentőszolgálatok. Kora reggel nyolc kereskedelmi hajó sietett a katasztrófa helyszínére, és öt felvette a túlélőket tették hozzá a mentést segítő ausztrál tengerbiztonsági hatóságok.
A magyar fél szerint a minden uniós polgárt megillető szabad mozgás elve, a szlovák kormány álláspontja szerint viszont a diplomáciai kapcsolattartás nemzetközi jogi szabályai alapján kell elbírálni azt a jogvitát, amely Sólyom László 2009. augusztus 21-ére tervezett révkomáromi látogatásának szlovák részről történt meghiúsítása miatt keletkezett.
A Londoni Értéktőzsde, az amerikai nagykövetség, illetve a londoni polgármester és más közéleti személyiségek ellen tervezett pokolgépes merényleteket négy brit terroristajelölt.
Sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt a szlovák kormányhivatal - döntött a szlovák kormány szerdai ülésén. A kormány a nyilatkozatban elismeri, hogy a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai - írja a közszolgálati TASR hírügynökség.
A román demokrácia. Politikai visszaélés és a polgárok válasza címmel szervezett tegnap Brüsszelben, az Európai Parlamentben (EP) meghallgatást az európai liberálisokat tömörítő ALDE és az európai szocialisták (S&D).
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöksége arra kéri Borisz Tadics szerb elnököt, hogy kegyelmezzen meg azoknak a temerini magyar fiataloknak, akiket 2005-ben egy szerb férfi bántalmazásáért súlyos börtönbüntetésre ítéltek.
Nem tölthetnek be közhivatali tisztséget a jövőben Ukrajnában olyan személyek, akik az ukrán mellett más állampolgársággal is rendelkeznek, a kettős állampolgárok kiszűrésére speciális bizottságot hoznak létre – közölte kedden egy Kárpátalja megyei tisztségviselő.
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság szerdán tárgyalja azt a magyar-szlovák peres ügyet, amely Sólyom László 2009. augusztus 21-ére tervezett szlovákiai látogatásának szlovák részről történt meghiúsítása miatt keletkezett.