A következő öt év döntő jelentőségű lesz az Európai Unióban a védelmi készenlét megerősítésében – hangsúlyozták az EU-tagállamok vezetői csütörtöki brüsszeli EU-csúcstalálkozójukon kiadott nyilatkozatukban.
Több kisgyermeket gázolt el autójával egy kínai férfi csütörtökön Peking külvárosának egyik általános iskolája mellett – közölték a hatóságok és a kínai állami média.
Megkezdődött az Európai Tanács Ukrajnával, Közel-Kelettel, migrációval és a versenyképességgel foglalkozó ülése, az uniós tagállamok vezetői az Ukrajnának nyújtott további támogatásról és az európai védelemről is megbeszélést folytatnak Brüsszelben.
A helyi árvízvédelmi hatóságok közleménye szerint már legkevesebb mint hat halálos áldozata van a délnyugat-kínai Kujcsou tartományt sújtó árvizeknek – jelentette a kínai állami média.
Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a romániai polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és a Moldovai Köztársaság biztonságát is érinti.
A tagállamok össztermékük (GDP) 5 százalékára emelik éves katonai költségvetésüket – mondja ki a NATO hágai csúcsértekezletén szerdán megszületett zárónyilatkozat.
Üdvözölte egymást a román államfő és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
Izraelben feloldották a háborús korlátozásokat az egész országban a kedden életbe lépett izraeli-iráni tűzszünet nyomán – jelentette kedd este a polgári védelem.
A brit kormány új nemzetbiztonsági stratégiája szerint Nagy-Britanniának a jelenlegi geopolitikai helyzetben arra is fel kell készülnie, hogy területét közvetlen fegyveres fenyegetés éri.
Az európai tagországoknak nem kell aggódniuk az Egyesült Államok NATO melletti elkötelezettsége miatt – jelentette ki a NATO-főtitkár Hágában kedden.
Magyarország készen áll a közös munkára Románia új kormányával, miután Budapest a mostani veszélyes időszakban még inkább a stabil, tiszteleten alapuló, s kölcsönösen előnyös együttműködésben érdekelt a szomszédos országgal.
Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút” – az amerikai elnök a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este.
Az izraeli légierő az eddigi legnagyobb támadási hullámot hajtotta végre Irán fővárosában, Teheránban. Irán rakétatámadást indított hétfőn az Egyesült Államok iraki és katari katonai támaszpontjai ellen.
Legalább kilencen meghaltak és többen megsebesültek a Kijev elleni hétfő hajnali drón- és rakétatámadásban – írja a BBC Ihor Klimenko belügyminiszter közösségi médiában közzétett beszámolója alapján.
Huszonöt halálos áldozata és közel 60 sebesültje van egy öngyilkos merénylő által vasárnap este elkövetett robbantásának a szíriai főváros Dveila negyedében található Szent Illés görög ortodox templomban.
Magyarország és Szlovákia megakadályozta az újabb európai uniós szankciós csomag elfogadását, ezzel tiltakozva az ellen, hogy Brüsszel meg akarja tiltani az olcsó orosz földgáz és kőolaj vásárlását – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter.
Visszatértek egyesült államokbeli bázisukra az Irán elleni légicsapásban központi szerepet játszott B-2-es amerikai óriásbombázók vasárnap.
Az iráni parlament jóváhagyta a Hormuzi-szoros, a világ egyik kritikus tranzitútvonalának lezárására irányuló intézkedést, válaszul az iráni nukleáris létesítmények elleni éjszakai amerikai légicsapásokra – jelentette az iráni állami média vasárnap.