Jichák Hercog izraeli elnök szombaton, az Irán elleni izraeli légicsapás után üdvözölte az Egyesült Államokat, Izrael történelmi szövetségesét, a két ország közötti „nyilvános és titkos együttműködést”.
Több tucat, egy katonai támaszpont közelében fekvő buszmegállóban várakozót megsebesített meg egy a gyanú szerint szándékosan gázoló kamion sofőrje Izraelben vasárnap délelőtt – írta az MTI.
A konzervatív politikát folytató Georgiai Álom nevű kormánypárt 53 százalékos abszolút többséggel került ki győztesen a szombati parlamenti választásokból. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Facebook-bejegyzésében gratulált.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy egy ciszjordániai katonai művelet során szombaton megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának egyik parancsnokát.
Irán légvédelmi parancsnoksága sikeresen elhárította a síita állam több területe ellen szombat hajnalban végrehajtott izraeli légtámadást, amely csak „korlátozott károkat” okozott – közölte a Tasnim iráni hírügynökség.
Románia teljeskörű schengeni csatlakozásáról, illetve az EU és a kétoldalú kapcsolatok naprendjén lévő aktuális kérdésekről tárgyalt Párizsban a francia hivatali kollégájával, Bruno Retailleauval Cătălin Predoiu belügyminiszter.
Az Irán elleni szombat hajnali izraeli légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konfliktus azonnali lezárására szólította fel a feleket.
Áder János korábbi magyar és Tomislav Nikolic egykori szerb köztársasági elnöknek ítélték oda a Pásztor István-díjat, amelyet idén adnak át először – közölte a Pásztor István Alapítvány pénteken.
Iráni célpontokat támadott az izraeli légierő szombat hajnalban. A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak – közölte az izraeli média.
Oroszország kész észszerű kompromisszumokra az ukrajnai rendezés érdekében, de érdemi tárgyalások nem folynak – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök pénteken a Rosszija 1 televíziós csatornának.
Sokakat megsebesített, többeket életveszélyesen Észak-Izraelben, Madzsd al-Krum arab faluban egy Libanonból elindított rakéta – jelentette pénteken az izraeli katonai rádió.
Visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomásról pénteken három amerikai és egy orosz űrhajós, küldetésük a Boeing kapszulaprobléma és a Milton hurrikán miatt hosszabbodott meg.
Izraeli légicsapás ért péntekre virradóra egy médiastábok által használt szálláshelyet a délkelet-libanoni Haszbajában; a támadásban legalább három televíziós szakember életét vesztette, hárman megsebesültek – közölte a libanoni állami hírügynökség.
Alig néhány héttel a 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház újranyitása előtt a francia kormány csütörtökön felvetette, hogy belépődíjat kellene szedni a katedrálisba látogató turistáktól.
Brüsszelnek bábkormány kell Magyarországon, ha pedig sikerül a bábkormányt hatalomra juttatni, akkor jönnek az utasítások, és végre kell hajtani, amit Brüsszel akar – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
Olaf Scholz német kancellár október 24-én a ZDF német közszolgálati televíziónak nyilatkozva elutasította Kijev azonnali NATO-csatlakozási felkérését, és kijelentette, hogy „egy háborúban lévő ország egyáltalán nem lehet NATO-tag”.
A hétvégén Katarban várhatóan találkozót tartanak a gázai túsz- és tűzszüneti megállapodásról szóló tárgyalások újraindításáról – közölte a CNN a tényeket ismerő forrásra hivatkozva.
Mintegy kétezer ukrán katonát bekerítettek az orosz erők a kurszki régióban – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Kazanyban, a BRICS-országok csúcstalálkozója alkalmával megtartott sajtótájékoztatóján.