2007. augusztus 16., 00:002007. augusztus 16., 00:00
Szemtanúk szerint a kedd esti tiltakozás az előző napok incidenseinek folytatása. A tiltakozók, köztük tízéves gyerekek, azt kiabálták: „halál a bolgárokra”, az est leszálltával pedig azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják a lakónegyedet, és elzárták a forgalmat az egyik zsúfolt sugárúton. A legnépesebb roma tömeg mintegy 150 fős volt, de a Kraszna Poljana negyedet több vasvillákkal és fejszékkel felfegyverzett cigány csoport járta, több helyen pedig verekedések törtek ki. A hatóságok rohamrendőröket küldtek a helyszínre, a rendfenntartó csapatok lezárták a negyedbe vezető utakat. A zavargások lokalizálása után a rendőrség hamarosan feloszlatta a tömeget. Az akció során egy rendőr megsérült, a rendfenntartók pedig figyelmeztetésképpen a levegőbe lőttek, de senkit nem tartóztattak le.
A konfliktus oka vélhetően az, hogy vasárnap szkinhedek romákat támadtak meg, a cigány fiatalok közül az egyik súlyosan megsérült. Erre válaszképpen hétfőn a romák összegyűltek és bőrfejűeket vertek meg. A bolgár hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, bizonyos feltételezések szerint a zavargások politikai bujtogatás nyomán robbantak ki. Bojko Borisszov, Szófia polgármestere tegnap elrendelte, hogy azonnal tartóztassanak le minden olyan személyt, akinél botot, vasvillát, kést, vagy egyéb fehér fegyvert találnak. Rumen Petkov bolgár belügyminiszter szerint az országban nincsenek etnikai feszültségek.
Október 28-án önkormányzati választásokat tartanak Bulgáriában, a szélsőségesen nacionalista Atak párt pedig a romák ellen uszítva próbálja mozgósítani választói bázisát.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.