Hirdetés

Zajlanak a tisztogatások Törökországban

Miközben Törökországban hétfőn folytatódtak a tisztogatások az elbukott hétvégi puccs után, és Isztambulban rendkívüli állapotot vezettek be, az állami vezetők a halálbüntetés bevezetéséről beszélnek.

Hírösszefoglaló

2016. július 18., 16:482016. július 18., 16:48

2016. július 18., 19:022016. július 18., 19:02

A Reuters hírügynökség egy magas rangú biztonsági tisztségviselőre hivatkozva arról számolt be hétfő reggel, hogy nyolcezer rendőrt bocsátottak el. Az elbocsátások helyszínei között van Ankara, Isztambul, valamin több más török város. Értesülések szerint az elbocsátottak között több magas rangú rendőri vezető is van. Azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban álltak a puccskísérlet szervezőivel. A hét végén arról érkezett hír, hogy hasonló váddal több ezer katonát börtönöztek be. Összesen 103 török tábornokot és admirálist vettek őrizetbe.

Ankarai kormánykörökből származó információ szerint a légierő volt parancsnoka, Akin Öztürk vezethette a puccsistákat a Recep Tayyip Erdogan török elnök hatalmának megdöntésére tett pénteki éjjeli kísérletben. A török külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy a hatalomátvételi kísérletben 294-en vesztették életüket, és több mint 1400-an sebesültek meg. A halottak között 190 civil és 104 puccsista katona van. Marmarisban már bíróság elé is állítottak 13 katonát, akit azzal vádolnak, hogy részt vettek a hatalomátvételi kísérletben. Ebben a városban volt a puccs idején Recep Tayyip Erdogan elnök, és a vád szerint a most bíróság elé állítottak az ő életére törtek. A bíróság előtt a tömeg a katonák felelősségre vonását, sokan halálbüntetés kiszabását követelték.

A kormányfő demokrácia ünnepnapjának nevezte a múlt pénteket, a katonai puccskísérlet meghiúsításának napját. „Élveznünk kell és ki kell használnunk ezt az ünnepnapot\" – jelentette ki Binali Yildirim miniszterelnök hétfőre virradóra az Ankara központi terén tartott nagygyűlésen hatalmas tömeg előtt. Yildirim ismételten kilátásba helyezte a halálbüntetés újbóli bevezetését, jelezve: megértette a nép követelését.

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az isztambuli Fatih mecsetben, a puccskísérlet áldozatainak gyászszertartásán azt mondta: minden állami intézményt megtisztítanak „a gülenista vírustól.” Erdogan kijelentette, hogy a nemzet akarata győzedelmeskedett Fethullah Gülen Egyesült Államokban élő muszlim hitszónok terrorszervezete felett. Rámutatott, hogy megkezdték a hadsereget tönkretevő Gülen-csoport tagjainak letartóztatását a katonaságon belül.

Az elnök a 75 éves Gülent vádolja a hatalmának megdöntésére tett pénteki kísérlet előkészítésével. Nyomatékosította, hogy Törökország az igazságügyi és a külügyminisztériumon keresztül kérni fogja a pennsylvaniai Saylorsburgben élő klerikus és követői kiadatását az Egyesült Államoktól. A hitszónok tagadja, hogy köze lett volna az eseményekhez. Amúgy Erdogan is megemlítette a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét.

EU-s és amerikai illetékesek eközben a halálbüntetés visszaállításának lehetősége és a letartóztatások kapcsán önmérsékletre intették Ankarát. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn kijelentette, hogy Törökország jövője érdekében fontos, hogy egy véres puccskísérlet és mintegy 6000 letartóztatást eredményező „kegyetlen megtorlás” idején minden körülmények között megvédjék a jogállamiság intézményét. A német kormány szóvivője hétfőn leszögezte: a Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalások végét jelentené, ha Törökországban visszaállítanák a halálbüntetést.  Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy az EU értékközösség, amelynek \"álláspontja világos: kategorikusan elvetjük a halálbüntetést\".

Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német kereszténydemokrata (CDU) elnöke leszögezte: megnehezíti, és akár véget is vethet Törökország 2005-ben kezdődött uniós csatlakozási folyamatának, ha Recep Tayyip Erdogan államfő az alkotmányos jogok további szűkítésére használja fel a kudarcba fulladt katonai államcsínnyel kialakult helyzetet. John Kerry amerikai külügyminiszter is kijelentette: az ankarai kormánynak a törökországi puccskísérlet utáni helyzetben is tiszteletben kell tartania a jogállamiság és a demokrácia szabályait, az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat. Binali Yildirim kormányfő ennek nyomán hétfőn már arról beszélt: a bűnösöket a fennálló jogi kereteken belül vonják majd felelősségre.

Közben kiderült: könnyedén likvidálhatta volna pénteken Erdogant a lázadók két vadászgépe – mondta egy magas rangú török tisztviselő a Reuters hírügynökségnek. Az elnöki Gulfstream IV vadászgép épp Marmarisról tért vissza Isztambulba az elnökkel a fedélzetén, két vadászgép kíséretében. Az említett török tisztviselő szerint a lázadók által irányított két vadászgép bemérte az elnöki gépet és kísérőit is, de valamiért nem lőttek rájuk. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés