2011. május 24., 15:232011. május 24., 15:23
Wetzel Tamás miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 80850 kérelem 40 százalékát külképviseleteken, 40 százalékát a hazai anyakönyvvezetőknél adták be, és közel 20 százalék érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, illetve a kormányablakokhoz. Honosítási beadvány 1073 településről érkezett.
Elmondta, hogy 35825 névmódosítási kérelmet is beadtak, amelyeknél a magyar név visszaállítását kérik. Ezek elbírálása is folyamatos – tette hozzá, és megemlítette még, hogy a kérelmekhez közel 382 ezer melléklet is tartozik.
Kitért arra is, hogy a kérelmek közül mintegy 50 ezret már elbíráltak, az időseknél, illetve azoknál akik már voltak korábban magyar állampolgárok az elbírálási arány 91 százalékos.
Wetzel Tamás mérleget vonva kiemelte: míg eddig évente érkezett négyezer kérelem, most heti 4000-4200 beadványt regisztrálnak, azaz közel ötvenszeres az emelkedés. Jelezte, hogy a 12 hónapos intézési határidő három hónapra csökkent, de tudják tartani a szűk határidőt. Kitért arra, hogy tovább bővítik a külképviseleti állományt, amelynek létszáma Kolozsváron, Szabadkán és Csíkszeredában – ahol kiemelt az érdeklődés – további 33 fővel nő. A létszámbővítés célja, hogy a számos eskütételt meg tudják szervezni. Rövidesen az útlevéleljárás is elindul majd a külképviseleteken – jelezte.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak visszautasított kérelmek is, százas nagyságrendben, amelyeket elsősorban bűncselekmény és nemzetbiztonsági kockázat miatt nem fogadtak be.
A biztos az ülés után az MTI kérdésére elmondta, eddig közel háromezren tették le az állampolgársági esküt. Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján több helyen, így például Hódmezővásárhelyen, Egerben, Zebegényben lesznek nagy számban állampolgársági eskütételek.
A jövőre nézve további kihelyezett konzuli napok szervezését emelte ki, és fontosnak tartotta, hogy a külképviseletek munkatársai az idős, beteg embereket is fel tudják keresni, és a kérelmeket átvenni.
A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!